2012. május 25., péntek

Bellini - Pepoli: A PURITÁNOK

A PURITÁNOK

(I PURITANI)

Opera 3 felvonásban

Szövegét írta: Carlo Pepoli

Fordította: Csákovics Lajos

Zenéjét szerezte: Vincenzo Bellini

Ősbemutató: 1835. január 25, Párizs, Théâtre Italien


SZEREPLŐK:

Lord WALTER WALTON,
kormányzó, puritán ……….....................................Basszus

Sir GEORGE,
 nyugalmazott ezredes, Walton  fivére, puritán …. Basszus

Lord ARTHUR TALBOT,
Stuart-párti lovag …. …...........................................Tenor

Sir RICHARD FORTH,
puritán-párti ezredes ………....................................Bariton

Sir BRUNO ROBERTON,
puritán-párti tiszt ………… …................................Tenor

FRANCIAORSZÁGI HENRIETT,
I. Károly özvegye,
„a villa forte-i hölgy” néven.....................................Szoprán

ELVIRA, Lord Walton lánya…..............................Szoprán

Cromwell katonái, Lord Arthur és Walton hírnökei és fegyvernökei, puritánok, urak, hölgyek, udvarhölgyek, apródok, szolgák

Az első és a harmadik felvonás egy Playmouth-közeli erődben, a második az erőd melletti vidéken játszódik

Idő: 1658

ELSŐ FELVONÁS

1. kép

I. jelenet

Az erőd széles földsánca, városfalak, tornyok, felvonóhíd, stb. A háttérben hegyek; kél a nap, lassanként bevilágítja a színt. A mellvéden őrségváltás zajlik.
KATONÁK
(bentről)
A váltás. A váltás. Az éj tovatűnt.
Már ébred a hajnal. Harsan a kürt.
Harsan a kürt.
Már ébred a hajnal. Harsan a kürt.
Már ébred a hajnal.

(A színpad elején)

Ébresztő hangja harsan,
sok harcos talpra pattan,
készíti rémes kardját,
szaladna már, szaladna harcba már.
Kél már a hajnal, kürt hangja harsan;
harcedzett harcos riadóra pattanj!
Vedd kézbe fegyveredet, no, vedd hát!
Győzelmes harc vár, ragadj kardot a harcra,
győztes harcra!
Bátor a szívünk, benn’ elszántság lángol!
Száguld a kardunk, vad, elemésztő villám!
Vesszen a kutya tábor,
sújtsatok oda rá!
Vesszen a kutya tábor,
sújtsatok oda rá!
Hajrá! Hajrá!
Ébresztő szól, rajta, pattanj talpra!
Fegyvert a kézbe, kapjunk hát kardra!
Bátor a szívünk, benn’ elszántság lángol;
száguldjon kardunk, mint elemésztő villám!
Vesszen a kutya tábor,
sújtsatok oda rá!
Vesszen a kutya tábor,
sújtsatok oda rá!
Hajrá!
Hajrá!
Ébresztő szól, rajta, pattanj talpra!
Fegyvert a kézbe, kapjunk hát kardra!
Bátor a szívünk, elszántan lángol;
kardunk, mint fényes villám;
vesszen a kutya tábor,
sújtsatok oda rá!
Hajrá! Hajrá!
Villogjon kardunk,
pusztító villám;
rontsunk a gaz Stuártok
átkozott seregére,
vesszenek oda már!
Hajrá! Hajrá! Hajrá!

(Az erődből áhítatos hangzatok, harang és orgonaszó hallatszanak.)

BRUNO
Cromwell vitéz katonái,
e hang imára hív;
a szent imádság énekét
hallgassa minden szív!

(A katonák térdre ereszkednek.)

ELVIRA, ARTHUR, RICHARD, GEORGE
A napsugár az égen,
a sápadt fényű hold,
fény, árnyék, alkotónk,
dicsérnek téged,
szent alkotónk,
dicsérnek téged.
A földön és mennyben,
e földi léten túl,
a hálaének zengjen…

ELVIRA
Feléd, feléd, szentséges Isten,
szent Isten!
Rád áldva tekint a hívő,
és ajkán hozsánna gyúl
feléd, szentséges úr.
Dicső, dicső, az Úr!
ARTHUR
Feléd, szentséges úr,
feléd, szentséges úr,
szentséges Isten, szent Isten!
Dicsértessék az Úr!
Dicsértessék az Úr!
Rád áldva tekint a hívő,
és ajkán hozsánna gyúl;
mert szent az Úr,
mert szent az Úr!
RICHARD
Dicsértessék, dicsértessék!
Szentséges Isten, szent Isten!
Rád áldva tekint a hívő,
és ajkán hozsánna gyúl:
dicsértessék az Úr!
Dicsértessék az Úr,
mert szent az Úr,
mert szent az Úr,
mert szent az Úr!
GEORGE
Dicsértessék, dicsértessék!
Szentséges Isten, szent Isten!
Dicsértessék az Úr!
Dicsértessék az Úr!
Rád áldva tekint a hívő,
és ajkán hozsánna gyúl:
mert szent az Úr,
mert szent az Úr!

(harangszó)

BRUNO
(halkan)
Nagy Isten, …

KATONÁK
(halkan)
Nagy ég, …

BRUNO
… segíts!

KATONÁK
… segíts!

EGYÜTT
Halld meg, teremtő Úr,
szívünk tehozzád szól,
csak benned bízik!

II. jelenet

FÉRFIAK, NŐK
(bentről)
Vidáman!

(bejönnek a színre)
Vidáman! Vidáman!
Nagy ünnep, nagy ünnep napja ez:
kis úrnőnk, a kézfogód ma lesz!
Vidáman!
Legény, te vágyat érzel,
ha Elvirára nézel,
igéz a két szemével,
mert égi angyal ő! Ah!
Az éden üdve járja,
ki őt kacagni látja;
ha arca pírban ég,
a menny ragyog feléd.
Vidáman! Vidáman!
Nagy ünnep, nagy ünnep napja ez!
Vidáman! Vidáman!
A kézfogód ma lesz!
Nagy ünnep napja ez!
Ez hát a boldog ünnepnap, mit régen vársz!
Vár rád, vár rád, vár rád a boldog nász.
Vár rád, vár rád, vár rátok boldog nász!
Vár rátok már a boldog nász!
Eljött az ünnepnap, mit már oly régen vársz,
már itt vár rátok az áhított nász.
Vár rátok már a boldog nász!
Eljött az ünnepnap, mit már oly régen vársz,
már itt vár rátok az áhított nász,
boldog nász, boldog nász,
boldog nász, a boldog nász!

(Mindenki távozik, csak Bruno marad hátra félrehúzódva, meglátván a bánatosan érkező Richardot.)

III. jelenet

RICHARD
Hát merre bújjak immár?
Hol, merre rejtsem a szívem rémes kínját?
Feldúlt az ének;
hangja átjárja lelkem, s könnyekre késztet!
Elvira, Elvira, végleg elveszítlek!
E sóhaj, e sóhaj már el nem érhet téged!
Szíved nem lesz enyém, szíved nem lesz enyém…
Ha nincsen célja, mit ér az életem?
Mit ér az életem?

BRUNO
S a nemzet üdve?

RICHARD
Ki szól ott?
Hogy a nemzet?
No, persze, persze…

BRUNO
Hajts a baráti szóra:
vigaszt találsz,
csak tárd ki szíved!

RICHARD
Nem bánom. De félek, nem segít.
Elvira atyja, te is tudod, nekem ígérte lányát,
mikor harcolni mentem.
A sereg megjött éjjel, én siettem a lányért,
telve sok édes vággyal
a lordhoz…

BRUNO
S mit szólt az atyja?

RICHARD
„Elvira egyre csak Talbotért sóhajt.”
– ő sem akarhat mást, mint lánya óhajt.

BRUNO
Nyugodj meg, pajtás!

RICHARD
Nyugalmat már e kínban
nem nyújt talán…
nem nyújt talán:
csak néma csend a sírban.

Elveszítlek örökre téged,
szép virágszál, forró szívem örök vágya!
Már nem élet, ami várna:
gyász és bánat; bánat vár és fájdalom.
Annyi bajt, keservet láttam,
míg a sors vezette léptem,
egy remény volt, csak annak éltem:
az, hogy szíved (egyszer) bírhatom.

(A katonák szemlére vonulnak a színen keresztül.)

BRUNO
Sok harcos rád számít,
hogy élükre lépj!

RICHARD
Már többé nem csábít
a győzelmes név.

BRUNO
Több harcot nem vágyol,
a szíved nem ég?

RICHARD
Mi szívemben lángol:
a féltékeny hév!

BRUNO
Ne gondolj a múltra,
hisz’ látod: hiába,
ne kergess reményt!

RICHARD
Te áldott, szép álom,
tedd boldoggá szívem,
vagy add, hogy ne fájjon,
úgy változtasd át!
Mily jó volt, míg hittem,
míg álmok közt éltem,
most fáj visszanéznem,
oly szép volt a vágy!

BRUNO
Hallod? Hallod?
Sok harcos rád számít,
hogy élükre lépj!

RICHARD
Már többet nem csábít
a győzelmes név.

BRUNO
Több harcot nem vágyol,
a szíved nem ég?

RICHARD
Mi szívemben lángol,
a féltékenység!

BRUNO
A hon hangja szólít,
a védője légy!
Ne gondolj a múltra,
hisz’ látod: hiába;
ne kergess reményt!

RICHARD
Te áldott, szép álom,
tedd boldoggá szívem,
vagy többet ne fájjon,
úgy változtasd át!
Mily jó volt, míg hittem,
míg álmok közt éltem,
most fáj visszanéznem,
oly szép volt a vágy!

(távoznak)


2. kép

IV. jelenet

Elvira szobája. A nyitott gótikus ablakokon keresztül az erőd látszik.

ELVIRA
Ó, drága bácsim,
atyám helyett atyám vagy!

GEORGE
Mért vagy ily szomorú?
Mi bánt, Elvirám?

ELVIRA
Ah, gyermekednek szólíts!

GEORGE
Kislányom, e névre
könny lepi el a pillám, oly drága vagy nékem!
Örömet, vigaszt tőled nyertem régtől,
kiskorod óta remeg érted szívem
úgy, mintha lányom volnál.
Eljött e szép nap, ez a boldog ünnep;
könny mossa arcom, és elszorítja torkom…
Te, szívem drágasága!
Atyád épp ma ad férjhez.

ELVIRA
Férjhez?! Nem! Tévedsz!

Látva látod, hogy ég a szívem,
szűzi lángja el nem alhat,
őrzi vágyam örökre híven,
és csak vélem együtt halhat;
mert, ha vesztemre, kényszer árán
engem oltárhoz állítotok,
érzem én, úgy a téboly száll rám
és a bánatban meghalok!
Érzem én, úgy a téboly száll rám
és a bánattól meghalok ott!
Érzem én a téboly várna rám, a vég,
s meghalok ott,
a gyilkos téboly várna rám, a vég,
s kínomban meghalok.
Téboly száll rám, s meghalok ott!
Téboly száll rám, s halálom ott!

GEORGE
Drága lányom, mit ér így félni?

ELVIRA
Meghalok! Férjhez nem adtok!

GEORGE
S hogyha eljön, mit mondasz néki?
„Áldja ég a lovagot!”?

ELVIRA
Ó! Mit mondasz? Kit? Ki az?

GEORGE
Eljön érted.

ELVIRA
Eljön? Ki?

GEORGE
Lord Athur.

ELVIRA
Eljön értem?

GEORGE
Ezt én ígérem.

ELVIRA
Arthur jön értem?

GEORGE
Ígérem.

ELVIRA
Nagy ég!
Tényleg eljön?

GEORGE
El.

Örvendezz, lányom:
ő lesz a párod!
Ő lesz a párod!
ELVIRA
A vágyam!
Az álmom!
A párom!

ELVIRA
Mégsem álom,
ő, a párom,
ő jön el!
GEORGE
Ez nem álom,
kedves lányom,
ő jön el!

Sírj a keblemre dőlve, lányom,
váljon át a bánat könnyé;
már a lelked ne kínozza többé
szűzi vágy, s a fájdalom!
Nézz le, Isten, e liljomszálra;
lásd e tiszta, ártatlan lelket!
Pártfogójára leljen benned,
el ne hagyd, égi irgalom!

ELVIRA
Oly nagy bánat dúlta szívem,
szinte hinni már nem képes,
azt hogy minden jó és szép lesz,
úgy, mint várta.
Oly nagy bánat dúlta szívem,
szinte hinni már nem képes,
azt hogy minden jó és szép lesz,
úgy, mint várta.
GEORGE
Sírjad hű keblemre dőlve,
sírjad hát a boldog könnyet;
lelked nem szenvedhet többet,
szűnik már a fájdalom!
Sírjad hű keblemre dőlve,
sírjad hát a boldog könnyet;
lelked nem szenvedhet többet,
szűnik már a fájdalom!

ELVIRA
Szinte hinni már nem képes,
szinte hinni már nem képes:
betelt a vágya!
GEORGE
Már a bánat tűnik végre!
Már a bánat tűnik végre!
Véget ér a fájdalom!

ELVIRA
Mért döntött mégis így
atyám uram?

GEORGE
Elmondom!
Már sűrű éjjel szállott
a némán nyugvó tájra,
mély ködfátyolba vonva
a várfal környékét;
szánalmat indít lelkünkben
a bússá váló természet,
úgy szántalak, hogy könnyezel,
hogy könnyezel…
hát gyorsan atyádhoz indultam én.

ELVIRA
Ó, én vigasztalóm!

GEORGE
Így kezdtem el: „Nézd, bátyám,…”
ám nem juték tovább…
és szótlan szórtam vállán
a könnyek záporát…
Majd újra kezdtem sóhajtva:
„Nézd, angyalszívű lányod
csak Talbot lordért lángol,
ha máshoz adnád őt,
ha máshoz adnád őt,
biztosan, biztosan megölöd.”

ELVIRA
Az égből jöttél tán,
oltalmazóm vagy rég!
Ő mit szólt?

GEORGE
Mindegyre hallgat.

ELVIRA
De tán…

GEORGE
Majd meg így szólt: „Richardnak
ígértem én a lányom;
nem kapja őt meg más.”

ELVIRA
Jaj! Oly szívszorító hallgatnom!
S te rá?

GEORGE
”Ártatlan gyermeked – elmondtam újra,
meg újra: meghal!
Ártatlan gyermeked – elmondtam újra,
mondtam újra: meghal.”
„Nem bánom!” – így kiáltott, és szívére vont.
„Ha lányom szerelmes, ne várja a gond!”

(A háttérből vadászkürtök hangja hallatszik)

ELVIRA
Hallod? Mi ez a kürtszó?

GEORGE
Halljuk hát!
Harci kürt a várfal ormán…

(Elvira feszülten figyeli a hangokat, „Arthur Talbot” nevére arcán a boldogságot az öröm önkívülete váltja fel.)

KATONÁK
(Az erődön túlról)
Itt a bajnok… az útja nyíljon!

GEORGE
Hallod?

ELVIRA
Halkan!

KATONÁK
Arthur Talbot.

GEORGE
Szavamra mondtam!

ELVIRA
Jaj, túl nem élem!

GEORGE
Édes lányom!

KATONÁK
Itt a lord.

ELVIRA
(George-ot átölelve)
Ah, drága bácsi!

KATONÁK
(Az erőd falain belülről)
Keljen át a lord a hídon!
Félre mind, ne kelljen várni!

ELVIRA
Tovaillan a bánat e névre,
csupa láz ez a szív, ez a lélek;
belereszket a testem a hévbe,
a szívem ó, mi gyorsan ver!
Ah!
Tovaillan a bánat e névre,
te nagy ég, csupa láz ez a lélek;
ó, nagy ég, úgy reszket a testem,
a lelkem, a szívem oly gyorsan ver,
túl nem élem, oly gyorsan ver!
GEORGE
Tovatűnik e névre a bánat,
legyen életed ennyire boldog!
Legyen ünnepek hosszú sorának
áldott hírnöke most ez a jelzés!
Tovatűnik e névre a bánat,
legyen életed ennyire boldog!
Rád a boldog évek várnak
áldott hírnök neked e jel;
áldott hírnök, legyen hírnök rá e jel!

KÓRUS
Arthur Talbot…

ELVIRA
Hallod?

KÓRUS
…a délceg hős!

GEORGE
Hát örvendsz?

ELVIRA
Nincs szó rá!

GEORGE
A várnép zúgja…
KÓRUS
Bátor bajnok, …

ELVIRA
Víg éljen száll!

GEORGE
Dicsőség néki!
KÓRUS
… a harcok hőse.
Minden lány és minden harcos
hódolattal néz fel rá!

ELVIRA
Tovaillan a bánat e névre,
csupa láz ez a szív, ez a lélek;
belereszket a testem a hévbe,
a szívem ó, mi gyorsan ver!
Ah!
Tovaillan a bánat e névre,
te nagy ég, csupa láz ez a lélek;
ó, nagy ég, úgy reszket a testem,
a lelkem, a szívem oly gyorsan ver,
túl nem élem, oly gyorsan ver!
oly gyorsan ver, ó, túl nem élem,
nem élem túl oly gyorsan ver,
oly gyorsan ver,
ó, jaj, oly gyorsan ver,
jaj, túl nem élem,
nem élem túl, oly gyorsan ver, oly gyorsan ver!
Ó, jaj, nem élem túl, oly gyorsan ver!
Ó, jaj!
GEORGE
Tovatűnik e névre a bánat,
legyen életed ennyire boldog!
Legyen ünnepek hosszú sorának
áldott hírnöke most ez a jelzés!
Tovatűnik e névre a bánat,
legyen életed ennyire boldog!
Rád a boldog évek várnak
áldott hírnök neked e jel;
áldott hírnök, legyen hírnök rá e jel!
Ez légyen jel! Ez légyen jel!
Sok boldog perc,
sok boldog nap hosszú sorának
hírét hozza e név most el!
Ez légyen jel! Ez légyen jel!
Sok boldog perc,
sok boldog nap hosszú sorának
hírét hozza e név most el!
Jó sorsod hírét hozza el a jel!
(Távoznak.)

3. kép

V. jelenet

Lovagterem. Jobbról belép lord Arthur fegyvernökökkel és apródokkal, akik különféle nászajándékokat hoznak, többek között egy csodálatos, fehér menyasszonyi fátylat. Balról érkezik Elvira, lord Walton, sir George, udvarhölgyek, nemes urak és hölgyek virágfüzéreket hozva, miket az oszlopokra helyeznek. A színpad mélyéről katonák jönnek Bruno vezetésével.

KÓRUS
Lord Arthurnak éljen!
Elviránknak éljen!
Hős szív vár rád,
ártatlan lány!

VÁRBELI HÖLGYEK
Szüzek legszebb rózsaszála,
hímes réten szálló illat,
fényességes hajnalcsillag,
békesség és jóság ő!
Béke, szépség, jóság, ez ő!

VÁRBELI HÖLGYEK, URAK
Cserjék közt a büszke cédrus,
férfiúi nemnek éke,
véres harcban baj nem érte
őt, ki minden szíven győz.

Szüzek legszebb rózsaszála
békesség és jóság ő!
Fényességes hajnalcsillag,
békesség és jóság ő!

Cserjék közt a büszke cédrus,
férfiúi nemnek éke,
véres harcban baj nem érte
őt, ki minden szíven győz.
Véres harcban baj nem érte;
őt, ki minden szíven győz.
Mindenkor győz.
Véres harcban baj nem érte
őt, ki minden szíven győz.
Őt, ki minden harcban győz,
ki mindig győz!

ARTHUR
Drága orcád, ha látni vágytam,
titkon jöttem, könnyben ázva;
ám ma nyíltan elébed állva,
szívem boldog, boldog mámor járja át!
Boldog mámor járja át.

GEORGE, WALTON
El ne múlj, te hajnalóra,

rád ne hulljon bánat árnya!
ELVIRA
Boldog óra!

GEORGE, WALTON
Őket boldog élet várja,

el ne hunyj, te égi láng!
ARTHUR
Ah, szerelmem!

ELVIRA
Végre együtt!

ARTHUR
Enyém vagy végre!

ELVIRA
Senki másé!

ARTHUR
Szerelmes párom!

ELVIRA, ARTHUR
Kérünk téged, ó, nagy ég,
óvd e tiszta lángolást!
Óvd e tiszta lángolást!
GEORGE, WALTON
Nagy Ég, e nászra
te adj szent áldást!
VÁRBELI HÖLGYEK, URAK
Csak téged kérünk, jóságos Isten,
óvd e tiszta lángolást!!

ARTHUR
Lángban áll e fényes óra,
túlragyogva , mi eddig bántott;
mert e násszal a sors megáldott,
s boldog szívem,
boldog már a dobbanás,
boldog már a szívdobbanás.

GEORGE, WALTON
El ne múlj, te hajnalóra,

rád ne hulljon bánat árnya!
ELVIRA
Boldog óra!

GEORGE, WALTON
Őket boldog élet várja,

el ne hunyj, te égi láng!
ARTHUR
Ah, szerelmem!

ELVIRA
Végre együtt!

ARTHUR
Enyém vagy végre!

ELVIRA
Senki másé!

ARTHUR
Szerelmes párom!

ELVIRA, ARTHUR
Kérünk téged, ó, nagy ég,
óvd e tiszta lángolást,
óvd e tiszta lángolást!
GEORGE, WALTON
Nagy ég, e nászra
te adj szent áldást!
VÁRBELI HÖLGYEK, URAK
Csak téged kérünk, jóságos Isten,
te óvd e tiszta lángolást!

ELVIRA
Adj e nászra
áldást!
Adj e nászra
áldást!
Áldd meg!
Te árassz áldást!
ARTHUR
Óvd e tiszta lángolást!
Kérünk téged, ó, nagy Isten,
óvd e tiszta lángolást!
Óvd e tiszta lángolást!
Kérünk téged, ó, nagy Isten,
óvd e tiszta lángolást!
Te áraszd ránk
áldásod,
te áraszd ránk!
VÁRBELI HÖLGYEK, URAK
Óvd e tiszta lángolást, nagy lángolást!
Óvd e tiszta lángolást, nagy lángolást!
Adj rá áldomást!
Áldd meg e nászt!

VI. jelenet

WALTON
Nélkülem folyjék a szertartás tovább!
(Arhurhoz)
Menlevelének hála
- a templomon kívül – szabadon járhat-kelhet.
(George-hoz)
Tartsd a szemedet rajta!
(Henriettához, aki Bruno kíséretében érkezik.)
Nagyságos hölgyem,
anglikán parlamentünk küldött érted:
a színe elé hívat. Én elkísérlek.

HENRIETTA
(magában)
(Szentséges Isten!)
(Waltonhoz)
Mi céllal hívnak el?
(magában)
(Ez lesz a végem!)

WALTON
A célunk: London.
Nekem ennyi elég, más nem is dolgom.

ARTHUR
(George-hoz félre)
Tán a Stuartok híve?

GEORGE
Bizony, már hónapok óta foglyunk,
e Stuart-párti hírnök.
De, hogy ki ő valóban, nem tudja senki;
álnevet mond, ha kérdik.

ARTHUR
(szánakozva nézi Henriettát)
(Nagy ég! Mit hallok! Eldöntve a sorsa:
meg kell, hogy haljon. Oh, jaj, hogy’ szánom!)

HENRIETTA
(Észreveszi Arthurt)
(Csupa szánalom arca!)

WALTON
Nos, rajta! A fennkölt és ünnepélyes perccel
ne késsünk már! A nászruhádat vedd fel;
szaladj, kedves, ne várj!
(Az udvarhölgyekhez)
Kísérjék lányom!
(Brunóhoz)
Kívül a bástyán,
két lovam álljon készen!
(Henriettához)
Talán egy óra, s elindulunk ma még!
(A fiatalokhoz)
Az ég kegyét remélem,
midőn megáldom násztok.

Walton távozik az őrséggel, Elvira az udvarhölgyekkel. Színleg Arthur is velük tart, de óvatosan körbe kémlel, meggyőződendő, hogy mindenki távozott-e. 

VII. jelenet

HENRIETTA
(feszülten figyeli Arhurt)
(Szemében látom, hogy sajnál…)
(csöppnyi szünet után)
Jó lovag!

ARTHUR
(nyílt önzetlenséggel)
Szólj, hogy mit tehetek érted!
Legyen tanács, segítség… Megbízhatsz bennem.

HENRIETTA
(sejtelmesen és bizalmasan)
Kezed nyújtod-e nékem bármi is várjon?

ARTHUR
Hadd halljam, az égre, mi rémít?

HENRIETTA
Pár óra… rám sújt a pallos.
Hiszen reszketsz!

ARTHUR
Érted, értem, rég holt atyámért,
ki Károlyhoz hű volt, s az lett a veszte.

HENRIETTA
Ah!

ARTHUR
(hevesen)
De mondd: ki vagy te? Áruld el végre,
megmentlek én!

HENRIETTA
Túl késő.
Henrik lánya, Károlynak párja,
s még ma vélük egy lesz a sorsom…

ARTHUR
Ah!
(térdre hull)
Jó királyném?!

HENRIETTA
Én. Halálra szánva…

ARTHUR
(fölkel)
Kérve kérlek, hallgass rám!
Biztos helyre repítlek innen,
van kiút, hidd el, csak bízzál!
Titkos rejtek vár kinn rád!

HENRIETTA
A vérpad vár csak immár!
Nincs menekvés, remélni kár…

ARTHUR
Ó, ne add fel!

HENRIETTA
Nem, ne áltass, kérlek!

ARTHUR
Jó királyném, van még reményed!
Én megóvlak, vagy vesszek véled!

HENRIETTA
Veszted már e szörnyű bajban
nem segítne úgyse’ rajtam!
Értem ne halj!
Gondolj kedves Elvirádra,
rád az oltár mellett vár!

Rád az oltár mellett vár!
Menj!
ARTHUR
Ah!
Jaj, róla szót se szólj!

Jaj, róla szót se szólj!

Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már.
Szembeszállok érted bátran
bármi vésszel, s  ha meghalok,
tán a lány, kit hőn imádtam
bánatában a sírba rogy.
Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már.
Bár a szívem őt imádja,
meg nem győzhetsz, nem, akárhogy fáj!
Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már,
bár a szívem őt imádja,
engem el nem tántoríthatsz már!

HENRIETTA
Veszted rajtam nem segíthet!

ARTHUR
Nem!

HENRIETTA
Gondolj Elvirádra,
téged a paphoz vár!
ARTHUR
Szót se róla!

HENRIETTA
Veszted rajtam nem segíthet!

ARTHUR
Nem!

HENRIETTA
Gondolj Elvirádra,
téged a paphoz vár!
ARTHUR
Szót se róla!

Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már.
Szembeszállok érted bátran
bármi vésszel, s  ha meghalok,
tán a lány, kit hőn imádtam
bánatában a sírba rogy.
Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már.
Bár a szívem őt imádja,
meg nem győzhetsz, nem, akárhogy fáj!
Bár a szívem őt imádja,
el nem tántorítasz már,
bár a szívem őt imádja,
engem el nem tántoríthatsz már!
Tán a lány, kit hőn imádok,
tán a lány, kit hőn imád…

ELVIRA
(a színfalak mögül)
Ah!

VIII. jelenet

Belép Elvira és George. A lány haját rózsakoszorú díszíti, nyakában csodás gyöngysor; azonban látszik, hogy még nem kész az esküvőre; kezében hozza az Arthurtól kapott csodás, fehér fátylat.

Egy bájos, szép lányka,
ki mátkáját várja,
hű, romlatlan lélek,
lám, ez volnék én!
A hajamon rózsaillat,
mit rózsáid szórnak,
a rózsák….
szép gyöngysoroddal ékes
hó keblem, nézd!

HENRIETTA, ARTHUR
Szép, érintetlen lélek,
mint fényes, tiszta hold,
átbújva zordon felhőn,
bocsát egy fénysugárt.
Te, új hajnalt hívó kicsi lány,
kismadár.
Az, az, az.
GEORGE
Szép, fülemüle-ének,
mely vágyakozva száll,
és véget vet az éjnek,
a hajnal ébred már!
Te, új hajnalt zengő kicsi lány,
kismadár!
Te, te, te!
ELVIRA
Oly ártatlan és őszinte
a szívem, úgy várja…
Úgy vár rád…

Egy bájos, szép lányka,
ki mátkáját várja,
hű, romlatlan lélek,
lám, ez volnék én!
HENRIETTA, ARTHUR, GEORGE
Ily érintetlen jót!
Mint hószín fényű hold,
mely zordon felhőn át
is boldog fényt szór rád.
Míg nótát röppent, lám,
víg gerlét hallok tán,
mely vággyal zengő dallal szól.

ELVIRA
A hajamon rózsaillat,
mit rózsáid szórnak,
a rózsák….
szép gyöngysoroddal ékes
hó keblem, nézd!
Keblemnek ékét nézd!
HENRIETTA, ARTHUR, GEORGE
Ily érintetlen jót!
Mint hószín fényű hold,
mely zordon felhőn át
is fénylik,
és így ad vigaszt,
így vigaszt ád,
így ád zord éjben fénysugárt!
Míg nótát röppent, lám,
víg gerlét hallok tán,
mely múló hajnaltól,
oly búgó dallal szól,
oly búgó dallal szól;
víg gerlét hallok tán,
mely múló hajnaltól,
oly búgó dallal szól,
mely vággyal zengő dallal szól..

ELVIRA
(Henriettához)
Nézd, szívem egyre vágyik…

HENRIETTA
Kérj tőlem, kedves, bármit!

ELVIRA
Mint fenn ragyog az égen
hajnali üde fény,
a fürtjeim oly szépen
felékesíteném.
E fátyol enyém.
(Henriettához lép, hogy felkérje mutassa meg a fátyol viselésének módját)

HENRIETTA
Vágyad teljesítem én.

ELVIRA
Mi volna helyes módja,
úgy vágyom tudni én:
egy dáma hogyan hordja
a fátylat a fején?
Ezt vágyom tudni én,
mutasd meg szépszerén,
mutasd meg szépszerén!
Ezt vágyom tudni én,
ezt vágyom tudni én,
ezt vágyom tudni én…
Ezt, ezt, ezt…
HENRIETTA
Ha ennyi csak a vágyad,
ó, mért is ne teljesíthetném?
te kedvesem, miért,
te kedvesem, miért,
te kedvesem, miért
ne teljesíteném,
ne teljesíteném,
ne teljesíteném?
Mért, mért, mért?
ARTHUR
Most bontja csak a szárnyát
élete elején,
ó, nézd el bohó vágyát,
és tedd meg, amit kér!
Ó, tedd meg azt, mit kér!
Csodálom ezt a lányt,
akár a holdsugárt;
a lelke tiszta még,
akár a nyári ég,
akár a nyári ég!
Szép kék ég!
GEORGE
Ó, nézd el! És tedd meg,
hisz’ nem túl nagy kérés,
nézd el bohó vágyát,
és tedd meg,
és tedd meg, amit kér!
Ó, tedd meg azt, mit kér!
Csodálom ezt a lányt,
akár a holdsugárt;
a lelke tiszta még,
akár a nyári ég,
akár a nyári ég!
Szép kék ég!

(Elvira Henrietta fejére helyezi a fátylat.)

ELVIRA
Hadd rakjam a hajadra
e szép fátylat, nézd!
Így tenném fel magamra;
mit szólnál hozzá?
HENRIETTA
(magában)
(E fátyol fedje el
a lelkem fájdalmát,
mit senki így nem lát,
hogy szívem aggódón
csak hozzád dobban fel,
nagy Isten, halljad szóm,
légy irgalommal énhozzám!)
ARTHUR
(magában)
(Míg arcát fedve el
a fátyol elterül,
reménysugár derül
a sűrű éj után!
Most hozzád szólok fel,
nagy Isten, halljad kérő szóm,
hadd óvhassam meg őt!)
GEORGE
Míg fátylat lebbent fel,
mint szellőtündér száll,
kis pillangóként jár
mely rózsás kedvet szór.
A napfény süssön rád,
légy boldog mindenkor,
és elkerüljön minden kín!

ELVIRA
Ha elrejtem arcod
a fátyol, a fátyol mögé;
most mátkának látszol,
ki oltárhoz áll.
HENRIETTA
(E fátyol fedje el
a lelkem fájdalmát,
mit senki így nem lát,
a fátyol… elrejti végre…
elrejti már végre,
fátyol elrejti már…
mit senki így nem lát,
a fátyol fedje már,
hogy szívem aggódó,
takarja el most jól!)
ARTHUR
(magában)
(Míg arcát fedve el
a fátyol elterül,
most új remény derül,
a sűrű fellegen átsüt,
reménysugár,
sűrű éjben egy fénysugár!
A szörnyű vérpadtól
még megmenthetném tán,
felcsillant egy sugár!)
GEORGE
Az ég halmozzon el
sok jóval mindenkor,
a sorsod menjen jól,
légy boldog!
Légy mindig boldog!
Légy mindig boldog,
és áldását szórja rád!
Hadd tudjam rólad jól,
hogy boldog élet vár,
hogy napfény süt terád!

WALTON, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Elvira, Elvira,
a násznép csak rád vár!
ELVIRA
Ah!

Ha atyám is hí’na,
azt nagyon megbánnám!

HENRIETTA
(E fátyol fedje el
a lelkem fájdalmát,
mit senki így nem lát,
hogy szívem aggódó,
hogy szívem aggódó,
hogy szívem aggódó.)
ARTHUR
(Ó, hadd szöktessem meg,
tégy engem bátorrá,
oly szörnyű sors vár rá,
légy irgalmas hozzá!
Légy irgalmas hozzá!
Légy irgalmas hozzá!)
GEORGE
Ej, térj már vissza a házba!
Ej, indulj a házba, ej, indulj!
A párod kérd, hogy fátylad helyezze fel!

WALTON, VÁRBELI URAK, HÖLGYEK
(bentről)
Elvira, Elvira,
a násznép csak rád vár!

HENRIETTA
(Légy irgalmas hozzám,
bús szívem kínban fáj,
vigaszt csak tőled vár,
e kérés hozzád száll,
e kérés hozzád száll,
e kérés hozzád száll,
e bús fohász,
e bús fohász hozzád felszáll.)
ARTHUR
(Légy irgalmas hozzá,
tégy engem bátorrá,
oly szörnyű sors vár rá,
hadd szöktessem meg már!
Hadd szöktessem meg már!
Hadd szökjön vélem már!)
A párod rakja majd a fátylat rád fel!
GEORGE
Ej, térj már vissza a házba!
Ej, indulj, ej, indulj a házba!
A párod kérd, hogy fátylad helyezze fel!
A párod rakja majd a fátylat rád fel!
ELVIRA
Ah!
Szerelmem, te rakd a fátylam majd fel!
Fel!
A fátylam fel.

(Elvira George-dzsal és  a társnőivel távozik.)

IX. jelenet

HENRIETTA
Hordja csak boldog mátkád, rajta csodáljad
az esküvői fátylat;
nem illik rám….
(Le akarja venni a fátylat.)

ARTHUR
(Visszatartja)
Ne mozdulj! E fátyol égi jel!
Lefátyolozva ki tudlak csenni
a várfalakon túlra!
Így a mátkámnak hisznek… Menjünk!

HENIETTA
Mit akarsz tenni?
Veszélybe sodrod magad becstelenséggel!

ARTHUR
(megragadja a nő kezét, hogy indulásra bírja)
Jer hát! Mért késlekedsz tovább?
Megmentlek, s a bárd nem ér el!

X. jelenet

RICHARD
(kivont karddal)
Ott megállj!
Itt van hát, ki tőlem orvul
drága kincsem elragadja,
drága kincsem elragadja!
Íme hát, ki tőlem orvul
drága kincsem elragadja!
Megállj! Megállj! Állj meg!
Állj ki vélem puszta kardra,
félj, te gyáva, véged van!
Hiába vágynád orozva, gyáván
elvenni tőlem, mi nékem drága
kihívlak halálra, ah, félj, te gyáva, véged van már!
Kihívlak halálra, ah, félj, te gyáva, véged van!
Hiába vágyod elvenni már!
Reszkess, te gyáva, ah, félj hát,
ah, te gyáva, véged van!

ARTHUR
Jer, te szájhős!
Jer csak, én nem félek tőled,
véled bátran állok szembe,
véled bátran állok szembe!
Jer, te szájhős, nem félek tőled,
bátran állok én eléd.
Jer, jer, jer hát!
Itt a kardom, és e penge
most a szíved járja át!
Szívedbe mártom e büszke pengét,
kiállok bátran tevéled szembe,
nem félek tőled én,
nem,
nem félek tőled én,
nem félek, nem félek tőled én,
nem,
nem félek tőled én,
nem félek tőled én,
nem félek, nem félek dühödtől én,
csöppet sem félek dühödtől én,
megvetem gőgödet, lásd,
és nem félek vak dühödtől én.

HENRIETTA
Azt a kardot visszatenni!
Értem vérét ne ontsa senki!

RICHARD
Menj te innen!

ARTHUR
Mi tettre készülsz?!

HENRIETTA
Nem! Visszatenni!
Értem vérét ne ontsa senki!
(Fölfedi arcát és a két férfi közé áll.)

ARTHUR
Mit csináltál?!

RICHARD
Ez itt a rabnő!

HENRIETTA
(méltósággal)
Úgy van: én.

ARTHUR
Jer!
Gyerünk, te szájhős!
Kész vagy-é a másvilághoz?

RICHARD
(hidegen)
Várj!
E nővel… nyugodtan távozz!

ARTHUR
Hogy véle… menjek el?!

HENRIETTA
(Hogy érti ezt?)

RICHARD
Véle nem tiltom néked. Siess!

HENRIETTA
(Álom?)

ARTHUR
Jer hát! Jer hát!

RICHARD
Menj csak!

ARTHUR
Jer hát!

RICHARD
(Te őrült!)

ARTHUR
(Elvira, drága, most ég veled!)

KÓRUS
(bentről)
Induljunk már, szép ünnep vár!
A templom fényárban áll.

ARTHUR
Menjünk hát! Úgy hallom, jönnek!

RICHARD
Rajta, távozz, az Úr kegyéből!

KÓRUS
Nagy ünnep!

ARTHUR
Míg a vár fokáról látszunk,
el nem árulsz?

RICHARD
Nem, szót se szólok.

ARTHUR
Szavadra mondod?

RICHARD
Én… szavamra.

HENRIETTA, ARTHUR
Ég áldjon!

RICHARD
Ég áldjon!

(Elvira, drága, elhagylak téged,
de szívem hű, amíg csak élek!)
HENRIETTA
(Most szöknöm kell az ifjú karján,
az ifjú karján.)
RICHARD
(Szerelmedet s hazád veszíted,
e tetted hozza gyászos véged!)

(Arthur és Henrietta távoznak.)

(figyeli őket)
Már a hídon átjutottak…
túl a vártán… várfalon…

(Mindenki bejön a színre.)

ELVIRA
Hol van Arthur?

RICHARD
Nemrég volt itt.

ELVIRA
Arthur, merre vagy?
GEORGE, WALTON
Arthur merre,

hol járhat?

KÓRUS
Hahó! Hahó!

GEORGE, WALTON
Merre tűntél?

BRUNO
Hová tűnt el?

GEORGE, WALTON
Hová?

KÓRUS
Hová?

GEORGE
Már túl van a hídon!

ELVIRA, HÖLGYEK
Lenn vágtat a síkon!

BRUNO, GEORGE, FÉRFIAK
(Waltonhoz)
És véle a rabnőd!

ELVIRA, HÖLGYEK
Az átkozott hírnök!

BRUNO, GEORGE, FÉRFIAK
Megszöktette tőled!
De így, lóra szállva,
ha száguldva vágtat,
ki érné be már!

ELVIRA
(felkiált)
Ah!

RICHARD, GEORGE
Csak verjétek félre a nagy vészharangot!
Rohanvást utánuk, e sértést ne hagyjuk!
Ki hurcolja vissza a két árulót?!

WALTON, KÓRUS
Utána!

BRUNO, TENOR
Utána!

BASSZUS
Még megfizet, lakol az átkozott!
KÓRUS
Még lakol az átkozott!

BRUNO, WALTON, RICHARD, GEORGE
Csak verjétek félre a nagy vészharangot!
Ne kímélje senki a két árulót!
KÓRUS
Utána! Utána! Utána!

ELVIRA
Oh, jaj nekem! Ó, jaj, ó jaj!
Oh, jaj nekem! Ó, jaj, ó jaj!
(bizonytalanul áll)
BRUNO
Utána, rajta, rajta!
Nem szökhet az átkozott!
Utána, rajta, rajta!
Nem szökhet az átkozott!
Nem szökhet az átkozott!
Ne szökjön el az átkozott!
Ne kímélje senki az esküszegőt!
Elfogni őt!
WALTON, RICHARD
Hogy átjárja szívem a féltés, a szégyen,
a gyász, melyet ránk hozott!
Hogy átjárja szívem a féltés, a szégyen,
a gyász, melyet ránk hozott!
Ne szökjön el az átkozott!
Ne kímélje senki az esküszegőt!
Elfogni őt!
GEORGE
Ne kíméljük őket, utánuk,
ne szökhessen el az átkozott!
Ne kíméljük őket, utánuk,
ne szökhessen el az átkozott!
Ne szökjön el az átkozott!
Gaz esküszegő, elfogni őt!
TENOR, NŐK
Utána! Rajta, rajta!
El nem szökhetsz, átkozott!
Utána! Rajta, rajta!
El nem szökhetsz, átkozott!
Ne szökjön el az átkozott!
Ne kímélje senki az esküszegőt!
Elfogni őt!
BASSZUS
Utána! Rajta, rajta!
Ne szökhessen el az átkozott!
Utána! Rajta, rajta!
Ne szökhessen el az átkozott!
Ne szökjön el az átkozott!
Ne kímélje senki az esküszegőt!
Elfogni őt!

MIND
Jaj!

ELVIRA
(fájdalmasan, meredten bámul)
Kit Arthur ma elvesz…

KÓRUS
Ó, nézd, arca réveteg!

ELVIRA
… fehér annak fátyla…

KÓRUS
A járása téveteg!

ELVIRA
A párjának hívja… és sóhajt, ha látja…
Elvira a dáma? Tán ő lett Elvira?
A dáma?

KÓRUS
Jaj!

ELVIRA
Ó, Arthur!

KÓRUS
Jaj!

ELVIRA
(felkiált)
Jaj nekem!

KÓRUS
Elvira, mi történt?

ELVIRA
Elvira? Én?

(kétségbeesetten)
Nem!
KÓRUS
Térj észre, Elvira!

Megőrült a lány?
Megőrült a lány?
Beléhal talán!

ELVIRA
(lázálmában Arthurt látja)
Jöjj, Arthur… Visszatértél? Te drága!
Jer hát! Jer hát! Úgy várlak. Úgy várlak.

Jöjj, hív a templom, szerelmes párom,
hogy halljad esküm, epedve várom.
Tiéddel szívem ma egybeforr,
ah, jöjj már, hogy lágyan átkarolj,
vagy elhervadok!

KÓRUS
Elönt a gyász!

RICHARD
Keserves fájdalma átjárja lelkem.
Bús könnyed látva hová kell lennem?
GEORGE
Keserves fájdalma átjárja lelkem.
Az aljas hitszegő becsapta őt!
ELVIRA
Boldog óra! Jöjj, szerelmem! Jöjj velem!   
NŐK
Keserves fájdalma átjárja lelkem, átjárja lelkem.
Kegyetlen bánat facsarja lelkem.
FÉRFIAK
Keserves fájdalma átjárja lelkem.

RICHARD
Gyalázat rád, te hitszegő
ki ily nagy kínban elhagytad őt!
GEORGE
Gyalázat rád, te hitszegő,
ki ily nagy kínban elhagytad őt!

ELVIRA
Jöjj, hív a templom, szerelmes párom,
hogy halljad esküm, epedve várom.
Tiéddel szívem ma egybeforr,
ah, jöjj már, hogy lágyan átkarolj,
vagy elhervadok!
RICHARD
Arthurhoz fordul, hű szívét adja
annak, ki zordul magára hagyta!
Kétszínű aljas!
Túl kell, hogy éljed e súlyos bajt,
e súlyos bajt, mert ő zordul megcsalt!
GEORGE
Arthurhoz fordul, hű szívét adja
annak, ki zordul magára hagyta!
Kétszínű, aljas!
Túl kell, hogy éljed e súlyos bajt,
e súlyos bajt, mert ő zordul megcsalt!
NŐK
E könnyek láttán hová kell lennem?Gyalázat sújtsa az árulót,
ily nagy kínban téged, ki csúful elhagyott!
Ki így megcsalt!
Oltárnál állva Arthurhoz fordul,
hozzá, ki szívét eldobta orvul!
FÉRFIAK
Lázálom gyötri: Arthurhoz fordul,
hű szívét adja annak, ki orvul
magára hagyta. Kétszínű, aljas!
Túl kell hogy éljed e súlyos bajt:
zordul megcsalt.

ELVIRA
Ah,
jöjj már a szívem szavára,
ah, jöjj már, ó, jöjj már velem!
Ah, jöjj már, Arthur, jöjj már, elsorvadok,
meghalok!
Ne várj tovább!
RICHARD
Rettentő bánat zaklatja lelkem.
Bús könnyét látva mit kell most tennem?
Elhagyta orvul kétszínű aljas!
Ó,
Látva fájdalmát mindjobban szánom,
érte forróbban éget a vágy,
és a bosszúvágy forróbban lángol,
rá sújt, ki tőlem, ki tőlem így elrabolt;
téged éntőlem ki elrabolt.
GEORGE
Vedd inkább éltem, irgalmas Isten,
kíméld e lánykát, csepp vétke nincsen!
Áraszd el keggyel, légy hát irgalmas!
Ó,
látod, fájdalmát szívemből szánom,
forró fohászom esdeklőn száll,
halld meg, irgalmas szíveddel pártold,
légy a pártján,  ki ártatlan áldozat volt,
óvd, kit elhagytak így, aljas mód’!
NŐK
Oltárnál állva Arthurhoz fordul,
hozzá, ki szívét elhagyta orvul.
Magára hagyta kétszínű, aljas!
Ártatlan lányka, ó, jaj!
Téboly, lázálom szállott rá!
Elsorvad! Talán meghal!
FÉRFIAK
Rettentő bánat zaklatja lelkem.
Bús könnyét látva mit kell most tennem?
Elhagyta hűtlen párját az aljas,
Kétszínű gaz, verjen meg Isten,
elhagytad őt!

Kétszínű aljas!
ELVIRA
Ah!

Jöjj már a szívem szavára,
ah, jöjj már, ó, jöjj már velem!
Ah, jöjj már, Arthur, jöjj már, elsorvadok,
meghalok!
Ne várj!
Jöjj, ne várj már!
Ó, végre jöjj, vagy meghalok,
ah, jöjj vagy elsorvadok!
RICHARD
Rettentő bánat zaklatja lelkem.
Bús könnyét látva mit kell most tennem?
Elhagyta orvul kétszínű aljas!
Ó,
Látva fájdalmát mindjobban szánom,
érte forróbban éget a vágy,
és a bosszúvágy forróbban lángol,
rá sújt, ki tőlem, ki tőlem így elrabolt;
téged éntőlem ki elrabolt.
Téboly száll rá,
talán meghal!
GEORGE
Vedd inkább éltem, irgalmas Isten,
kíméld e lánykát, csepp vétke nincsen!
Áraszd el keggyel, légy hát irgalmas!
Ó,
látod, fájdalmát szívemből szánom,
forró fohászom esdeklőn száll,
halld meg, irgalmas szíveddel pártold,
légy a pártján,  ki ártatlan áldozat volt,
óvd, kit elhagytak ily’ aljas mód’!
Téboly száll rá, ó, jaj,
meghal!
NŐK
Oltárnál állva Arthurhoz fordul,
hozzá, ki szívét elhagyta orvul.
Magára hagyta kétszínű, aljas!
Ártatlan lányka, ó, jaj!
Téboly, lázálom szállott rá!
Elsorvad! Talán meghal!
Téboly száll rá, ó, jaj,
meghal!
FÉRFIAK
Rettentő bánat zaklatja lelkem.
Bús könnyét látva mit kell most tennem?
Elhagyta hűtlen párját az aljas,
Kétszínű gaz, verjen meg Isten,
elhagytad őt!
Ártatlan lányka, ártatlan lányka
elsorvad tán! Ó!
Meghal!

ELVIRA
De lám, máris elhagysz?
Nem szánja meg szíved, ki téged imád?
Szívtelen!

Mi vad lángot érzek,
mi kínoz, mely éget!
Lánggal égek, jaj, a méreg
majd szétvet!
Ti elfajzott képek,
a lelkem tiétek,
ha nem tűntök el,
a vad harag öl meg!
RICHARD, GEORGE, FÉRFIAK
Jaj, rá sújt a végzet!
Mi súlyos nagy bánat,
a bánata zord! Jaj!
De tudd, rájuk a bosszúnak napja les már!
Jaj! Vad bosszú les rá!
Már
vad bosszú les rá!
Már
bosszú les rá!
Levágja!
Levágja!
Rád véres bosszú vár!
Félj!
BRUNO, NŐK
Jaj! Rá sújt a végzet!
Fájdalom! Én veled érzek!
Fájdalom, jaj! Szerelem átka
száll, lecsap a párra!
Már kegyetlen szívük reszket!
Galád tettük átka,
lesújt majd, e párra!
Ha rátok talál,
te majd meglakolsz!
Félj!

BRUNO, TENOR
Se ház, se a puszta ne védje meg őket,
az ég ne fogadja az elkövetőket;
a szélvihar űzze, ha fárad a teste,
ne leljen a lelke egy perc nyugovást!
Ha úttalan úton a két szeme sírna,
legyűrni ne bírja, pihenni se tudjon!
Az átok elér, csak kínt hoz az élet,
néktek a végzet, a sors,
a sors csupa gyász!
Tinéktek a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az életetek gyász,
utatok végig kísérje gyász!
RICHARD, GEORGE, BASSZUS
Se ház, se a puszta ne védje meg őket,
az ég ne fogadja az elkövetőket;
a szélvihar űzze, ha fárad a teste,
ne leljen a lelke egy perc nyugovást!
Ha úttalan úton a két szeme sírna,
legyűrni ne bírja, pihenni se tudjon!
Az átok elér, csak kínt hoz az élet rád,
csak kínt hoz az élet, oly rémes a végzet,
a sors csupa gyász,
oly rémes a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az élet gyász, legyen az élet gyász,
kísérje a gyász!
NŐK
Én úgy véled érzek,
te ártatlan lélek!
Az átok eléri!
Csak kínt hoz az élet,
csak kínt hoz az élet néktek a végzet, a sors,
a sors csupa gyász!
Tinéktek a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az életetek gyász,
kísérje a gyász!
ELVIRA
Mi vad lángot érzek!
E láng majd’ eléget!
Ti elfajzott képek,
most érjetek véget,
vagy szétvet a méreg,
már elemészt e láng!
Oly forró e láng!
Oly vad harag járja szívemet át,
kegyetlen haragom, vad lángja jár át!

Mi vad láng, mely éget!
Mi vad lánggal ég érte szívem!
Elégek!
Lánggal égek!
Vad harag árja
árad rajtam!
Ti elfajzott képek,
ne tépjétek szívem,
vagy elpusztulok, e vad harag öl meg!
BRUNO, NŐK, TENOR
Jaj, verjen átok!
Fájdalom! Én veled érzek!
Fájdalom, jaj! Szerelem átka
száll, lecsap a párra!
Már kegyetlen szívük reszket!
Galád tettük átka,
lesújt majd, e párra!
Ha rátok talál,
te majd meglakolsz!
Félj!
RICHARD, GEORGE, BASSZUS
Jaj, rá sújt a végzet!
Mi súlyos nagy bánat,
a bánata zord! Jaj!
De tudd, rájuk a bosszúnak napja les már!
Jaj! Vad bosszú les rá!
Már vad bosszú les rá!
Már bosszú les rá!
Levágja! Levágja!
Rád véres bosszú vár!
Félj!

BRUNO, TENOR
Se ház, se a puszta ne védje meg őket,
az ég ne fogadja az elkövetőket;
a szélvihar űzze, ha fárad a teste,
ne leljen a lelke egy perc nyugovást!
Ha úttalan úton a két szeme sírna,
legyűrni ne bírja, pihenni se tudjon!
Az átok elér, csak kínt hoz az élet,
néktek a végzet, a sors,
a sors csupa gyász!
Tinéktek a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az életetek gyász,
utatok végig kísérje gyász!
Legyen az életetek gyász,
utatok végig kísérje gyász!
Legyen az életetek fájdalom és bánat,
és kísérje gyász!
Kísérje léptük bánat,
kísérje gyász!
RICHARD, GEORGE, BASSZUS
Se ház, se a puszta ne védje meg őket,
az ég ne fogadja az elkövetőket;
a szélvihar űzze, ha fárad a teste,
ne leljen a lelke egy perc nyugovást!
Ha úttalan úton a két szeme sírna,
legyűrni ne bírja, pihenni se tudjon!
Az átok elér, csak kínt hoz az élet rád,
csak kínt hoz az élet, oly rémes a végzet,
a sors csupa gyász,
oly rémes a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az élet gyász, legyen az élet gyász,
kísérje a gyász!
RICHARD, GEORGE
Legyen az életetek fájdalom és bánat,
és kísérje gyász!
Legyen az életetek fájdalom és gyász!
Míg éltek, szálljon rátok átok,
érjen gyász!
Kísérje léptük bánat,
kísérje gyász!
BASSZUS
Örökös gyász!
Örökös gyász,
utatok végig kísérje gyász, örökös gyász!
Míg éltek, szálljon rátok átok,
érjen gyász!
Kísérje léptük bánat,
kísérje gyász!
NŐK
Én úgy véled érzek,
te ártatlan lélek!
Az átok eléri!
Csak kínt hoz az élet,
csak kínt hoz az élet néktek a végzet, a sors,
a sors csupa gyász!
Tinéktek a végzet, a sors csupa gyász!
Legyen az életetek gyász,
kísérje a gyász!
Legyen az életetek bánat,
kísérje gyász!
Legyen az életetek bánat
és kísérje gyász!
Kísérje léptük bánat,
kísérje gyász!
ELVIRA
Mi vad lánggal égek!
E láng majd' eléget!
Ti elfajzott képek,
most érjetek véget,
vagy szétvet a méreg,
már elemészt e láng!
Oly forró e láng!
Oly vad harag járja szívemet át,
kegyetlen haragom, vad lángja jár át!
Kegyetlen haragom, vad lángja jár át!
Kegyetlen haragomnak ádáz, nagy lángja jár
rajtam égve át!



MÁSODIK FELVONÁS

Terem kétfelöl bejárattal.
Az egyiken át az angol tábor látszik és az erőd egy része.

I. jelenet

KÓRUS
Fájdalom! Borzalom!
Borzalom! Irgalom!
Bár hull a könnyünk, a szívünk fáj,
Jaj, rá ez nem hat már!
Bús szerelme emészti, s tán
így elpusztul e lány!
Borzalom!
Fájdalom!

Nincs ír, nagy baj van…

Úgy hírlik, látták,
hogy sírva járkált,
(sírva-ríva járkál…)
és egyre jajgat…
jajgatása száll…
jajongva jár…
Kiált! Kiált!
Bajában őt, nagy ég, te szánd!

Bár hull a könnyünk, a szívünk fáj,
jaj, rá ez nem hat már!
Bús szerelme emészti, s tán
így elpusztulhat, búban a lány!

NŐK
Hiába vár,
szerelme fáj;
ha sírva jár,
mit érne már!
FÉRFIAK
Párjára vár,
hű szíve fáj,
meghal talán,
a lány. Ah!

II. jelenet

KÓRUS
Mondd, mi hír van?

GEORGE
Pihenni próbál…

KÓRUS
Ó, az árva! Ó, az árva!
De folyton szenved?

GEORGE
Szenved és örvend…

KÓRUS
Hát,… nincs nyugalma?

GEORGE
Egyre téboly jelét mutatja…
Jaj, ha szíve nem lel enyhet!

KÓRUS
Nem segíthet rajta semmi?

GEORGE
Ha én azt tudnám!
Oly nagy bánat gyötri lelkem…
folyton érte reszketek.

KÓRUS
Rajta, mondd el!

GEORGE
Túl nagy terhet…

KÓRUS
Mondd, mi bánt?

GEORGE
… róna rátok, ...

KÓRUS
Mondd, mi bánt?

GEORGE
... jó barátok!

KÓRUS
Osztozunk a fájdalomban,
bátran öntsd ki lelkedet!

GEORGE
Nos hát... Jól van, jertek… Hallgassátok!

GEORGE
Megbontott hajjal, a rózsaszirmot szórva
járkál a drága gyermek künn a kertben,
s így szól a szélhez, kérdve fájdalmas arccal:
„Hol jár Elvira, merre jár, merre jár?”

KAR
Boldogtalan!

GEORGE
Ünneplő díszben a szertartásra készen
fordul a paphoz, s dalolva mondja: „Ígérem.”,
majd felszakad a szó, sírva kiáltja:
„Arthur, úgy várlak! Ó, jöjj hát, Arthur!”

KAR
Ah! Kegyetlen áruló!
Ah! Kegyetlen áruló! Nincs benne szív!
Szép Elviránk elpusztul így.

GEORGE
Sóhajtva bámul csak, mint egy árva gerle,
aztán meg sírva a messzeségbe réved,
majd hosszan száll a hárfa hangja zengve,
s vágyódva szól az ének!

KAR
Boldogtalan!

GEORGE
Hagymázos álmában Arthur arcát látja,
aztán meg rémülten ráébred, hogy téved.
Sírva jajgat és szenved, szerelmes lázban halálát várja, várja…
Jajgat és szenved, jajgat és szenved,
szerelmes lázban lángol vágya,
s halálát várja, várja…

KAR
Villámoddal sújtsd az árulót!
Sújtsd az árulót, az árulót!
Sújts már le rá, s kíméld az ártatlant!
Meghal szegényke,
hű szíve megszakad,
meghal szegényke!
Sújtsd azt, ki bűnös volt,
de kíméld őt meg!
GEORGE
Jajgat, és szenved, jajgat és szenved,
szerelmes lázban lángol vágya, s halálát várja, várja…
Jaj, ha így folytatja, immár túl nem éli!
Nagy ég, nézz le irgalommal, szánd nagy bánatát!
Irgalmazz hát! Irgalmazz hát!

(Richard érkezik kezében levéllel.)

RICHARD
Árulójára már sújt is a végzet!
Parlamentünk, Arthur Talbot, halálra ítélt:
a vérpad vár, kiontjuk ott a véred.
Ím, itt az írás!

GEORGE, RICHARD, KÓRUS
Lesújt reá, mert látva látja Isten:
a bűne mi gyásszal borítja ezt a földet;
sorsa lesz majd a példa, bástyánk a hitben:
ki vét, nem szökhet.
A sorsa példa: nem óvja őt meg!

RICHARD
Lord Walton nem volt részes a szöktetésben,
így szól az írás: „Felmentjük őt, mert vétlen.”

KÓRUS
Nagy bánat éri így is majd, ha látja:
megtébolyult szerelmetes leánya.

RICHARD
Nem segít rajta semmi?

GEORGE
Minden orvosunk azt mondja,
vagy egy váratlan jó hír
vagy pedig súlyos gyászeset gondja
zökkentené ki lelkét…

KÓRUS
Talbot lord míg csak él, bűnhődjön érte!

RICHARD
„Te légy fő hadvezérem! – így mondta Cromwell.
– Kutasd fel azt a hitványt, aki rosszakarója az angol népnek,
indulj, fogd el a bűnöst! És ha talán a végzet
– avagy ármány – kezedbe adja őtet,
ne szánd a gyávát, meg ne kíméld, de öld meg!”

(A kórus távozik.)

III. jelenet

ELVIRA
(bentről)
Add e szív reményét vissza,
ó, vagy ölj meg, mit ér az élet így!
Add e szív reményét vissza,
ó, vagy ölj meg! Mit ér az élet már így?

GEORGE
Nézd, itt jön ő! Oly sápadt!

RICHARD, GEORGE
Mélységes bánat, mi sóhajából árad,
mi sóhajából árad!

(Belép Elvira kócos hajjal; tekintete és mozgása zavarodottságról árulkodik.)

ELVIRA
Mintha lágyan szólna hangja;
hívna halkan… S nem látom őt.
Megfogadta: el nem hagy engem…
Megfogadta, megfogadta, de jaj, kegyetlen,
jaj, kegyetlen, és elszökött.
Ajka már nem csókom issza,
ajka már nem csókom issza,
rejtve sóhaj nem egyesít.
Add e szív reményét vissza,
ó, vagy ölj meg; mit ér az élet így!
Add e szív reményét vissza,
ó, vagy ölj meg; mit ér az élet így!

RICHARD, GEORGE
Nagy szerelme elragadja,
lángol arca, szíve ég!

GEORGE
Szíve ég.

RICHARD
Nagy szerelme,
nagy, hű szerelme
rabságban tartja, szíve ég,
a szíve ég,
lángol arca, a szíve ég.
GEORGE
Jaj, nagy szerelme
fogva tartja!
A szíve ég, a szíve ég,
lángol arca, szíve ég!

(Elvira George felé közeledik, próbálja felismerni, megszólítja.)

ELVIRA
(George-hoz)
Ki vagy te, mondd?

GEORGE
Mondd, rám sem ismersz?
Mondd, rám sem ismersz?

ELVIRA
(boldogan ismer rá)
De… De… Atyám vagy.
(csüggedten)
Hol van Arthur? Hol szerelmem…?
Mondsza! Mondsza!
Ah! Fő a jókedv! Töröld le könnyed!
Kísérj el! Kísérj el, kérlek…
a bálba! Már szól az ének!
Vendégek gyűlnek… Hisz’ vár az ünnep!
A táncba hívnak. A nóta száll! Az ének!
(George-hoz)
Jössz-e vélem hát a táncba?
Hív a násznép! Jer!

(Richard felé fordul, kézen fogja.)

Könnye csordul?

RICHARD
(Nagy Isten! Nagy Isten!)

ELVIRA
(George-hoz)
Könnye csordul?
Szerelmes volt?
(magának)
Könnyek? Szerelem?

RICHARD, GEORGE
(Könnyek nélkül ezt kiállni;
már a szívem képtelen!)

ELVIRA
(Richard-hoz)
Mondd ki, ne szégyelld… Sosem szerettél?

RICHARD
Bárha látva látja arcom,
lelke Arthur szemébe réved…

ELVIRA
(fájdalmasan)
Könnyet ejtesz… Talán megérted…
Talán… megérted:
hű szerelmed el ne hagyd,
mert a szíve megszakad!

GEORGE
(átöleli a lányt)
Hidd el, vigasz vár a hitben!
Megsegít, ha kéred, Isten.

ELVIRA
(körbeszaladva a színen, magának)
Vége! Vége!
RICHARD, GEORGE
Kegyében nyersz csak enyhet,
a gazt feledjed el!

ELVIRA
Soha, jaj, többé nem látom őt!
(fájdalmas elkeseredéssel)
Jaj, ha ő nem térne vissza!
Mért is éljek, mit érek én, ha elhagyott?

RICHARD, GEORGE
(A szívem fáj, nincs szó e kínra,
mi áthatott!)
ELVIRA
Ad e szív reményét vissza,
ó, vagy ölj meg!

Jobb nékem, ha most meghalok!
(Lesújtva, bizonytalanul áll)

RICHARD, GEORGE
(Nem találok szót e kínra!
Szívem osztja bánatod!
Szívem osztja bánatod!
Szívem osztja bánatod,
nagy bánatod!)

(Elvira őrjöngve fordul a két férfi felé, majd kisvártatva elmosolyodik és arcára a háborodottak arckifejezése ül.)

GEORGE
Újra jókedv árad róla.

RICHARD, GEORGE
Látom arcán, hogy felderül!

ELVIRA
(mintha Arthurhoz beszélne, titokzatosan)
Jöjj, ne félj; atyám nem oly vad;
végül úgyis lecsendesül!
Ah! Jöjj, ne félj, lecsendesül!
Búcsút intünk a fájdalomnak,
és a vágyunk beteljesül! Jöjj!

RICHARD
(Versenytársam elragadta,
tőlem szívem kedvesét!
Elvette szívem kedvesét!
Elvette szívem kedvesét!
GEORGE
(Mintha téboly volna rajta:
látja hűtlen kedvesét!
Őt látja, hűtlen kedvesét,
őt látja, hűtlen kedvesét!)
ELVIRA
Jöjj, ne félj! Ő megbocsát!
Boldogság vár vélem rád!

ELVIRA
Jöjj, a vén hold ott fenn virraszt,
néma éj van, itt minden hallgat,
míg a hajnal föl nem virrad,
jöjj, jöjj e szívre, leld a nyugtod szívemen!
Jöjj, ne késs hát, mert így nem bírom!
Téged, Arthur, Elvirád hív ma;
egyre sóhajt, így szól sírva:
jöjj, te drága, párod szólít!
Jöjj, a párod szólít!
A párod szól, ah, jöjj már,
jöjj hát, a párod szól!

Jöjj, ne félj!
Ah, jöjj!
Jöjj, csak vélem vár boldog nász!
RICHARD, GEORGE
Vajha múlna már e bánat,
leljen írt elkínzott lelked,
bárha tűnne nagy szerelmed!
Néked csak az volna jó. Az.
Néked már az volna jó, az volna jó,
az volna jó, az volna jó, az volna jó!

ELVIRA
Jöjj, a vén hold ott fenn virraszt,
néma éj van, itt minden hallgat,
míg a hajnal föl nem virrad,
jöjj, jöjj e szívre, leld a nyugtod szívemen!
Jöjj, ne késs hát, mert így nem bírom!
Téged, Arthur, Elvirád hív ma;
egyre sóhajt, így szól sírva:
Jöjj, te drága, hívlak téged!
Jöjj, a párod szólít!
A párod szól, ah, jöjj már,
jöjj hát, a párod szól!

Hallod jól, hallod jól:
párod szólít téged.
Szólít téged, szólít téged:
Jöjj hát! Jöjj hát! Térj vissza hozzám!
Térj vissza hozzá, a párod szól!
Térj vissza hozzá, a párod szól!
Ó, jöjj hát, a régi párod szól!
RICHARD, GEORGE
Illő volna visszatérned,
mert későn jár, s a lég oly zord.
Most menj!
RICHARD
Szobádba indulj az éjjel túl zord,
az éj túl zord!
Szobádba indulj, az éj leszállt!
Szobádba indulj, az éj leszállt!
Zord az éjjel, indulj, ne várj!
GEORGE
Szobádba indulj az éjjel túl zord,
az éj túl zord!
Szobádba indulj, éj van már,
szobádba indulj, éj van már!
Zord az éjjel indulj, ne várj!

(Elvira távozik.)

IV. jelenet

GEORGE
Ments meg őt, a versenytársad!
Ments meg őt, csak irgalmadra várhat!

RICHARD
Nincs hatalmam.

GEORGE
Tán más a vágyad…

RICHARD
(dühösen)
Nem.

GEORGE
Mentsd meg akkor!

RICHARD
(mélységes haraggal)
Már a vérpad vár reá!

GEORGE
Szemtanúja csupán te voltál
akkor, ott, a szöktetésnek…

RICHARD
Én.

GEORGE
S mért hogy Arthur, bűntársak nélkül…?

RICHARD
(felháborodva)
Szódra jól vigyázz!

GEORGE
(méltósággal)
Mert végül?

RICHARD
Vádolj nyíltan!

GEORGE
Jól érted szómat.

RICHARD
Így kívánja a parlamentünk:
példa légyen Arthurnak sorsa,
pártütőknek így üzenjünk:
nem remélhetnek megbocsáttatást!
S nincsen ebben személyes érdek,
megtoroljuk ezt az aljas árulást!

GEORGE
Nem. Féltékeny vágyad
elvakított, s nem látod, mi rád vár.
Bűntudóan be kéne lássad,
míg csak élsz, nagy bűnöd számadásra hív;
mert, ha meghal a versenytársad,
bánatába’, bánatába’ megszakad még egy árva szív.

RICHARD
Ki?

GEORGE
Arra gondolj, mi lesz a tetted ára!
Mert a két szerelmes árnya, a két szerelmes árnya
téged holtig üldöz majd.

Holdas éjjel, ha kél majd egy árnyék,
sápadt arccal… sápadt orcával, sóhajtva, sírva,
ő Elvira, nincsen nyugta,
s így szól hozzád: te voltál gyilkosom!
Sűrű felleggel rémítő éjen
véres kísértet rémképe éled,
ő lesz Arthur, ki kárhoztat téged,
ő lesz Arthur, üldöz téged,
s szívből átkoz, ki hóhéra vagy!

RICHARD
Hogyha Elvira sírból jött árnyát
látnám sírva, s szemrehányással zaklatná békém,
gyöngéd szívét buzgón kérném,
s bizton érzem, hogy ő megbocsát!
Ám, ha Arthurnak fejvesztett réme
kénes poklából támadna énrám,
meg nem rettennék, s cseppet sem szánnám;
biztos kézzel, ketté vágnám,
s visszavetném poklok poklára őt.

Hogyha Elvira sírból jött fájdalmas árnyát
látnám sírva és sóhajtva,
tán nem lelném békém;
gyöngéd szívét esdve kérném, esdve kérném,
s bizton érzem, hogy hallgat rám, ő hallgat rám,
s bizton érzem, hogy ő megbocsát!
Bizton érzem, hogy, ha kérem, hogy, ha kérem,
hallgat rám majd, hallgat rám és megbocsát,
hallgat énrám és majd megbocsát.
GEORGE
Hogyha feltűnne Elvira sóhajtva, sírva,
síri árnyéka vádol: te gyilkoltad meg!
Majd meg Arthur véres árnya üldöz téged,
s száz átkot szórva támad rád,
átkot szór rád, ki hóhéra vagy!
Úgy van, Arthur véres árnya üldöz téged,
s száz átkot szórva támad rád,
átkot szór rád, ki hóhéra vagy!

GEORGE
(átöleli Richard-t)
Hisz' látom, én látom:
nincs kőből szíved mégsem,
meghatja őszinte bánatom.

RICHARD
Megindít ennyi fájdalom;
látod, kicsordult a könnyem.

GEORGE, RICHARD
(megindultan megszorítják egymás kezét)
A perc nagy áldozatra szólít
hazánk szent oltárán.

GEORGE
Hazánkért!

RICHARD
Hazánkért!

GEORGE, RICHARD
A nemzet oltárán.

RICHARD
Holnap, holnap, ha új nap virrad, tán
támad, támad az ellen ránk.
Köztük, ha jár…

GEORGE
Vesztére vár!

RICHARD
Vesztére vár!
Köztük, ha jár, vesztére vár!

GEORGE
Halálveszély se rémít majd,
tevéled harcol kard és szív.

RICHARD
Ha Arthur támad ránk,
a szívét kardom járja át.

GEORGE
A szíved hangja szól:
„Honfi vagy, hazádat te óvni tartozol!”

GEORGE
Harsogva szól a kürt szava
bátran megállok ott, a vészben,
érted kiontom vérem,
te légy szabad, hazám!
Rendíthetetlen harcolok,
bármennyi kínnal vár rám;
vér és verejték árán
virrad csak új nap rád!

A hajnal!
RICHARD
A hajnal!

GEORGE
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!

RICHARD
Harsogva szól a kürt szava,
elszántan állj meg ott a vészben!
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!
Rendíthetetlen harcolunk,
bármennyi kínnal várjon,
száz kardcsapás ne fájjon,
így virrad új nap ránk!

A hajnal!
GEORGE
A hajnal!

RICHARD
Bátran kiontom vérem,
s kiáltom: szabad hazát!

GEORGE
Harsan a trombita szava,
nem tántorít el bármilyen veszély.

RICHARD
Holnap, ha új nap

virrad, tán...
GEORGE
Ha virrad!

RICHARD
Támad az ellen ránk.
Köztük, ha jár,…

GEORGE
Halál rá!

RICHARD
A szíved hangja szól:
vállvetve harcolj!

GEORGE, RICHARD
Harsogva szól a kürt szava,
elszántan állva a vészben,
érted kiontom vérem,
te légy szabad, hazám!

RICHARD
Rendíthetetlen harcolok, …

GEORGE
Bármennyi kínnal várjon.

RICHARD   
Száz kardcsapás ne fájjon!

GEORGE
Így virrad új nap ránk.

GEORGE, RICHARD
A hajnal!
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!
A szívünk hangja szól:
„Megtenni tartozol!”
E szózat rád talál:
„Harcolj, hazád vár rád!”



HARMADIK FELVONÁS

I. jelenet

Üvegezett loggia, nagy ajtókkal egy ligetben, Elvira lakának közelében.
Vihar támad. Az erdőben fegyveres alakok járnak, keresnek valakit. A vihar elül. Arthur szalad be nagy lendülettel sápadtan, zihálva; leveti bő köpenyét, és összetekeri.

ARTHUR
Elszöktem! Elszöktem végre!
(Visszamegy az ajtóhoz, körülnéz)
Sikerrel jártam; hiába űznek, nyomomra mégsem jutnak!
(elragadtatva)
Ó, szent hazám, ó, szerelmem!
E két szó mindennél drágább. Amerre járok
riadtan nézek körbe; mindenik sziklát,
árnyas bokrot szívből áldom.
Ó, milyen bánat ily számkivetve élni,
de érzem, közel van szívem párja;
s a bujdosás után nem vágyom többre:
rád csókot ád,
rád csókot ád hő ajkam, hazámnak földje!

ELVIRA
(bentről)
Dalnok jár a csermely partján,
megtört lélekkel vándorol,
kedves lantját kézben tartván;
Felzeng a húr, s a vágy dalol.
Pendül lantja, vágy dalol…
Ah!

ARTHUR
Az én szerelmi nótám!
(mély szenvedéllyel)
Elvira, ó, hol vagy, kedvesem, merre jársz?
Csak nem jön válasz, nincs szó...
A sűrű, árnyas lomb közt, itt énekeltem
bús szerelmes nótám,
szólt a dal, visszhangja támadt: mit ajkad zengett!
Hallottad egykor, néked szólt a lantom,
halld meg énekem újra,
halld meg énekem újra,
halld, érted sírok, hívjon hangom!

Dalnok jár a csermely partján,
megtört lélekkel vándorol,
kedves lantját kezében tartván;
Felzeng a húr, s a vágy dalol.
Naphoz szól, de már a Holdat várja;
napfényt hív, de vágya már a Hold;
izzó nyár van, télnek látja,
s annyi boldog álma holt…
Annyi boldog álma holt…

Mi ez?
(hallgatódzik)
Utánam jönnek!
(köpenyébe burkolódzva rejtekhelyet keres)

JÁRŐR
(A távolból)
Nézd a sáncon, nézd a vár ormán!

ARTHUR
Nagy ég! Nyomomra leltek!

JÁRŐR
Keresni kell. Nem szökhet el!

ARTHUR
Nagy Isten! Hová is bújjak?

JÁRŐR
Nem, nem, nem szökhet el!
Őt fogjuk el!
Nézd az árkot, nézd a sáncot!
Üldöznünk kell, nem szökhet el!
Fel! Fogjuk el!
(Arthur leskelődik)
Nem szöksz most el!

ARTHUR
Most rossz irányba indulnak végre…

(Visszahúzódik és figyeli, ahogyan a háttérben átvonul egy fegyveres osztag, alighogy eltűnnek, Arthur kilép és utánuk bámul)
Már messze járnak.
Még miért is reszketek belépni, s elmondani végre néki,
mennyit szenvedtem én, s hogy hű maradtam?
De nem! Nagy veszélyt hozhat énrám és rá is!
Szóljon az ének újra, hátha ismét belereszket szíve,
úgy, ahogy egykor régen, mikor lángolva mondtuk:
„Imádlak, imádlak!”

Bércre hágva, völgybe szállva
Nyugtot nem lel az üldözött,
Mert csak bánat jár nyomába’,
Ő a társa száz baj között.
Tán csak álom hozna írt e búra
Ám az álom, bárhogy fájjon, éjsötét:
szunnyad, – de kél siratva újra –
árva népét, s helyzetét,
árva népét és bús helyzetét.
Egybefolynak már az évek,
Lelke enyhet nem talál;
Kínja akkor ér csak véget,
Hogyha jő a jó halál,
ha jő a jó halál…
Kínja akkor ér csak véget,
Hogyha jő a jó halál,
ha jő a jó halál.
(Elmélázva áll)

(Elvira tűnik fel hallgatódzva)

II. jelenet

ELVIRA
Elhalt… már vége! Ó, elringatta lelkem
ez a réghallott ének! Be szép volt! Nagy ég!
Úgy rémlett… Mily édes emlék! Csalóka ábránd!
Drága Arthur! Most merre járhatsz?

ARTHUR
(térdre hullva)
Előtted térdel, Elvira!
Bocsáss meg nékem!

ELVIRA
(nem hisz a szemének)
Ez Arthur! Ő! Hisz’ ő az!
Arthur! Te vagy! Te drága!

ARTHUR
Ah, Elvira!
ELVIRA
Te vagy!

El ne menj!
Ne csapj be újra!

ARTHUR
Ó, mit mondasz? Nem én, míg élek!

ELVIRA
Véget ér a szenvedésem?

ARTHUR
Véget ér! Ezt én ígérem.

ELVIRA
Ah!

ARTHUR
Véget ért; csak néked élek!
Vágyad így beteljesül!

ELVIRA
Ó, Arthur, szerelmem, nem hagyhatsz el engem!

ARTHUR
Nem hagylak, szerelmem, nem hagylak, édes lelkem!
Ne aggódj, ne félj! Ma véget ért a baj!

ELVIRA
Ah! A vágyunk teljesül!
ARTHUR
És a vágyunk teljesül!

ARTHUR
Látva téged egyetlen percig
messze tűnik, messze tűnik, bármi fájjon,
az mi bántott, mi tőled távol
árva párod keserve volt.
(Felszabadultan)
Azonnal tűnik bármi bántott,
s árva szívem keserve volt;
ha bármi bántott,
bármi fájt is, tőled távol
bármi nagy keserve volt!

ELVIRA
(emlékezetében kutatva, magának)
Bármi nagy keserve volt?
(Arthurhoz)
Meddig tartott? Tudsz-e róla?

ARTHUR
Három hóig…

ELVIRA
(visszafojtott hangon)
Nem, nem…
(kézen fogva Arthurt)
Három századig!
Annyi könny és annyi sóhaj;
három századig, e borzalomban éltem!
Hívva téged zokogtam egyre,
„Űzd el, Arthur, űzzed el e szörnyű álmot!”
(önfeledten)
 Hívva téged, zokogva egyre:
„Űzd el, Arthur, e szörnyű álmot,
melyet nálad nélkül látok!”,
ajkam hozzád esengve szólt!
„Űzd el ezt a gyászos álmot!”
Jaj, hogy fájt, mily rossz volt!

ARTHUR
Megbocsáss, hisz’ rab volt, egymaga…
Támasz nélkül e zord világon…

ELVIRA
Mért követted bármi áron,
hogyha nem volt néked drága?

ARTHUR
Mit se tudsz vagy játszol vélem?
Vérpad várta…

ELVIRA
Miért? Nem értem…

ARTHUR
Nem tudsz róla? Ő királyném…

ELVIRA
(megütközve, lassan megérti a történteket)
Ő királynéd?!

ARTHUR
Tudtam, én, ha percig várnék,
azt az asszonyt halálba küldöm…

ELVIRA
Ah! Ennyi volt?! Ha mást te nem szeretsz,
– megvilágosul az elmém! –
hű vagy hozzám!

ARTHUR
Hogy is ne lennék?

ELVIRA
El nem hagynál?

ARTHUR
Melletted jó, átölellek forró vágyban!

ELVIRA
Nem szeretsz mást, rajtam kívül? Szólj!

ARTHUR
Jöjj hát, jöjj, két karomba zárlak,
én, mámorban úszó lélek!
Jöjj hát! Szívemről el nem tépnek,
el nem bocsátlak én!
Száz aggodalmas órán
szívemnek egy a vágya,
ah, – Jöjj hát! –
jöjj, hű szerelmed várja, ah,
vágyam csak érted éget!
Igen, teérted, igen, teérted,
drága, vágyam csak érted ég!

ELVIRA
Drága, lásd, nem találok szóra
úgy ujjong a lélek bennem;
szárnyal, mennyekben jár a lelkem,
eláraszt boldog hév!
Száz aggodalmas órán
szívemnek egy a vágya, ah,
drága, jöjj, hű szerelmed várja,
vágyam csak érted éget

igen, teérted, igen, teérted,
drága Arthur, …
ARTHUR
Igen, teérted, igen, teérted,
drágám, a vágy!

ELVIRA
… lásd, érted ég!

ARTHUR
Száz aggodalmas órán
e perc volt szívem vágya!

ELVIRA
Száz aggodalmas órán
e perc volt szívem vágya!

ARTHUR
Eljött hát!

ELVIRA
El nem hagysz már!

ARTHUR
Nem, míg élek!

ELVIRA
Kéz a kézben!

ARTHUR
Együtt véled!

ELVIRA
Mégis értem ég a szíved! Ah!

Drága!

Lásd, nem találok szóra
úgy ujjong a lélek bennem;
szárnyal, mennyekben jár a lelkem,
eláraszt boldog hév!
ARTHUR
Jöjj, két karomba zárlak,
mámorban úszó lélek!
Szívemről el nem tépnek,
el nem bocsátlak én!

ELVIRA
Száz aggodalmas órán
szívemnek egy a vágya:

Ah! Hát jöjj már!
– forrón szerelmed várja,
vágyam csak érted éget.
Igen, teérted, igen, teérted éget,
hogy eljöjj, a vágyam csak érted ég!
ARTHUR
Ah! Hát jöjj!
– forrón szerelmed várja, ah,
a vágyam csak érted éget.
Igen, teérted, igen, teérted,
drága, jöjj, a vágyam csak érted ég!

ELVIRA
Igen!

ARTHUR
Te drága!

ELVIRA
És el nem válunk többé már;

ARTHUR
Szerelmes szívem vár!
ELVIRA
A szíved vár!

Igen!

ARTHUR
Te drága!

ELVIRA
És el nem válunk többé már!

ARTHUR
Szerelmes szívem vár!
ELVIRA
A szíved vár!

EGYÜTT
Oly régen várt,
ó, mennyit fájt,
ám most a mámor
ránk talált!

III. FINALÉ

( A dobszó hangjára Elvira arca megváltozik, csúfondáros kifejezést ölt.)

ARTHUR
(Izgatottan körül kémlel)
Ismét e hang, mi folyton újra zaklat!
Nyomomban járnak!

ELVIRA
(Elbizonytalanodik)
Ezt… a gyászos hangot…
(titokzatosan)
én is ismerem jól… ám jobb, ha látod:
nem félek tőle…  Ah, nem! Többé nem félek tőle!
(Arthurt egyre jobban összezavarja Elvira beszéde)
Benn, a szobámban … cafatokra szaggattam szét a fátylát…
aztán lábbal tiportam… Itt a hajnal…
Eljössz-e vélem… kísérni mátkád…
a táncba…

ARTHUR
Nagy Isten! Mit mondasz?

ELVIRA
Most oly gyanakodva bámulsz,
ahogyan ők is… Nem értitek, látod,
miről van szó, mi fáj, mi bántott…

ARTHUR
(Az Elvirát magával ragadó őrülettől riadtan)
Ó! Térj észre! Nagy ég! Rossz álom!

KATONÁK
(kintről)
I.:
Állj meg ott!

II.:
Baráti járőr.

ARTHUR
Jöjj! Jöjj!

KATONÁK
I.:
Mondd a jelszót!

II.:
Anglia és Cromwell!
ELVIRA
Ah! Most újra elhagynál?

ARTHUR
Nem én!

ELVIRA
Nem, nem, vágyhatsz többé rá!
Nem!

KATONÁK
I.:
Éljen!

II.:
Éljen!

I. és II.:
Győzelem! Győzelem!

ARTHUR
Kérve kérlek, hogy hallgass;
nagy bajt zúdítasz énrám!
Ó, hallgass meg hát…!
ELVIRA
(A földre rogy, és sírva öleli át Arthur térdét)
Ah, visszatartlak
nagy fájdalmammal téged!
Segítség! Csak erre!
KATONÁK
Győzünk majd!

(Minden felől futó lépések zaja hallatszik.)

ELVIRA
Segítség!

ARTHUR
Ó, hallgass!

ELVIRA
Ó, jaj! Ó, jaj!

III. jelenet

Arthur megértvén, hogy Elvira elméje megbomlott, kővé dermed a fájdalomtól, rezzenetlenül bámul a lányra, mit sem törődve a körülötte zajló eseményekkel.

RICHARD, GEORGE, KÓRUS
(Beözönlenek; Elvira a sok ember láttán felderül és megnyugszik)
Ez Arthur! Ez Arthur!
Lesújt az átok!

RICHARD
Pártütő, elért a végzet.
Rád sújt az Úr az árulásért.

GEORGE, HÖLGYEK
Mért jössz e helyre, meggondolatlan?
Ez lesz, Arthur, végzeted…
FÉRFIAK
Árulóknak egy a bére
szégyenbélyeg, kínhalál.

ELVIRA
(meggyőződve)
Hidd el, Arthur, ő nem szerelmes…
(rajongón)
Vélem vár csak a boldog élet …

RICHARD, KATONÁK
Lord Arthur Talbot, hazád és az Isten
vérpadra ítél, átok rád!
HÖLGYEK, GEORGE
Ó, jaj!

(A „vérpad” szóra megváltozik Elvira tekintete, és minden mozdulata arról tanúskodik, hogy ez az esemény megrázta elméjét és teljes szellemi átalakulást eredményezett.)

ELVIRA
(Kétségbe esve felsikolt)
Vérpad?!

HÖLGYEK, GEORGE
Mi borzalom!

FÉRFIAK
Isten átka sújt le rád!

ELVIRA
(megtörten)
Jaj, mit hallok!

RICHARD, GEORGE, HÖLGYEK, FÉRFIAK
Halálra vált!
Arca sápad, s lángban áll…

ARTHUR
Vétettem ellene,
elhitte rólam!
Bűn nélkül hoztam
rá gyötrő kínt.
Már bármi sorscsapást
elszántan várok,
s melletted állok,
ha végső órám int.

ELVIRA
Mily’ gyászos hangzatok
ráznak fel engem?!
Elkínzott lelkem,
ébredj már; ím:
én voltam szívtelen,
ki vesztébe löktem;
légyen most férjem,
hogy jő a végső kín!
ARTHUR
Bűn nélkül hoztam
rád gyötrő kínt.
Nagy kínt!
Rám bármi várjon,
én bátran állom,
ha végső órám int.
RICHARD
Jaj, gyászos hangzatok
vádolva szólnak, bűnöm vádol,
és szívhez szól.
Én voltam vétkes,
önvád így szól:
bánom már!
Bánom már!
GEORGE
Bús, gyászos hangok
lelkemben zsongnak,
kínpadra vonnak;
oly fájón szól!
Már nincs több könnyem,
úgy fáj, úgy szívbe markol,
bárhogy fáj, úgy szívbe markol.
NŐK
Mily gyászos, bús hangok,
mik szólnak itt benn!
Szívünkhöz szól, szívünkhöz szól.
Könnyek közt állunk itt,
bízunk csak abban, hogy
Isten majd szánva néz le ránk.
FÉRFIAK
Mily gyászos hangok!
Vádolva szólnak,
itt benn, szívünkhöz szól.
Bölcs Isten, rettentő
bosszúdban sújts most rá,
bűnéért büntesd őt meg jól!
KATONÁK
Zord, gyászos hangok
vádolva szólnak.
Így van jól, szívünkből szól.
Így lesz jól, bölcs isten, ő szól,
bűnt meg nem szán, nem szán.

(A türelmetlen puritánok George-hoz és Richard-hoz fordulnak suttogva.)

FÉRFIAK, KATONÁK
Még mit várunk, ha bosszút állunk?

ELVIRA
(Arthurhoz közeledik)
Ó, Arthur!

ARTHUR
Elvira, szívem!   

ELVIRA
(megöleli)
Arthur! Hisz’ élned kell, Arthur!

ARTHUR
Melletted állok!

ELVIRA
(sírva)
Bocsáss meg, kérlek!
Csak én hibáztam, hadd haljak én meg!

ARTHUR
Átölellek.

ELVIRA
Én szerelmem!

ARTHUR
Áldjon Isten!

ELVIRA
Áldjon Isten!

RICHARD, GEORGE, NŐK
Gyűlölség zeng minden szóból,
nékünk Isten békét rendelt!
Néktek Isten békét rendelt,
néktek Isten békét rendelt!
Gyűlölség zeng minden szóból,
nékünk Isten békét rendelt,
ám itt izzó gyűlölség zeng minden szóból,
Isten több irgalmat vár!
FÉRFIAK, KATONÁK
Isten, szívünk néked hódol,
tőlünk várod, tartsunk rendet.
Azt ki vét törvényed ellen
kardunk sújtsa porba most,
mert Isten, szívünk néked hódol,
tőlünk várod, tartsunk rendet,
azt, ki vétett minden égi törvény ellen,
kardunk sújtja, így van jól!
ARTHUR
(A puritánokhoz fordulva mély felháborodással)
Csillapodjatok le! Hátrébb!

Pribékek! Pribékek!

Látjátok, reszket;
látjátok, sóhajt!
Tán nincsen szívetek?
Szánjátok hát!
Egyetlen percet,
csak míg véle szólnék;
aztán a hóhért
nem bánom már!

RICHARD, GEORGE
Hagyjátok!
FÉRFIAK, KATONÁK
Csak bosszút!

ARTHUR
Látjátok: reszket;
látjátok: sóhajt.
Tán nincsen szívetek?
Szánjátok hát!
Egyetlen percet,
míg véle szólnék,
aztán a hóhért
sem bánom már,
hadd sújtson rám!
ELVIRA
Ó, jaj, Arthur, hogyha elhagysz,
véled együtt haljak már!
RICHARD, GEORGE
Hagyjátok őt!
Isten irgalmat vár.
Hagyjátok, hagyjátok őt,
Isten irgalmat vár!
Kérlek, szánd meg!
FÉRFIAK, KATONÁK
Csak bosszút
kér az Isten, tudjuk jól.
Csak bosszút, csak bosszút
kér az Isten, tudjuk jól.
Nincs mit várni.
NŐK
Fent az ég irgalmat vár!
Ott fent az ég irgalmat vár!
Őket szánd meg!

(Vadászkürt hangja hallatszik)

RICHARD, GEORGE, KÓRUS
Szól a kürtszó! Jött egy hírnök!

(A tömeg szét akar széledni, ám megtorpannak meglátván a hírnököt, aki leveleket ad át George-nak és Richard-nak)

ELVIRA, ARTHUR,
RICHARD, GEORGE, KÓRUS
Jót hoz tán!

RICHARD, GEORGE, KÓRUS
(Lássuk hát!)

GEORGE
Csupa jó hír!

RICHARD
Csupa jó hír!

GEORGE
Cromwell győzedelme teljes.

RICHARD
Általános kegyelmet hirdet!

RICHARD, GEORGE
Anglia földje, szabadság vár rád!

KÓRUS
Ah! Mától földünk szabad lett hát!
ARTHUR
Már a poklok poklát
megjárta lelkem…
ELVIRA
Poklok poklát megjárta lelkem…

Ám most rámragyog,
most rámragyog az éden!
Áldott óra, kínjaim vége!
Mámor járja szívem át!
ARTHUR
Végre rámragyog az éden!
Ez az óra legyen áldott, százszor áldott!
Mámor járja szívem át!
RICHARD, GEORGE
Éljen Cromwell, a hőst dicsőség várja!
Győztes híre zengjen századokon át!
Örökös hála dala századokon át!
Nagy Anglia földje szabad hát!
NŐK
Éljen Cromwell, a hőst dicsőség várja!
Győztes híre zengjen századokon át!
Halld hát, halld hát: ajkunk áld!
FÉRFIAK
Éljen Cromwell, a hőst dicsőség várja!
Győztes híre zengjen századokon át!
A hála várja! Nagy Anglia földje szabad hát!
KATONÁK
Éljen Cromwell, a hőst dicsőség várja!
Győztes híre zengjen századokon át!
Örökös hála dala századokon át!
Nagy Anglia földje szabad hát!

ARTHUR
Ah, Elvira!
ELVIRA
Ah, légy boldog!
Ah, ah, mámor jár, mily mámor járja lelkem át!
Mámor jár rajtam át!
ARTHUR
Ah, sok éven át nagy boldogság járjon át!
A mámor járjon át!
RICHARD, GEORGE
Várja őket boldog élet,
szenvedésük érjen véget,
legyen részük csupa mámor,
öröm életükön át!
Öröm várja őket
még sok éven át, éven át,
sok éven át, nagy boldogság,
hadd várja őket boldogság!
Szerelmes pár, boldogság vár!
NŐK
Hadd várja őket gondtalan élet
szenvedésük érjen véget,
legyén részük öröm
életükön át!
Öröm várja őket
még sok éven át, éven át,
sok éven át, nagy boldogság,
hadd várja őket boldogság!
Szerelmes pár, boldogság vár!
FÉRFIAK
Várja őket boldog élet,
szenvedésük érjen véget,
legyén részük öröm
életükön át!
Öröm várja őket
még sok éven át, éven át,
sok éven át, nagy boldogság,
hadd várja őket boldogság!
Szerelmes pár, boldogság vár!
KATONÁK
Várja őket boldog élet,
szenvedésük érjen véget,
legyen részük csupa mámor,
öröm életükön át!
Öröm várja őket
még sok éven át, éven át,
sok éven át, nagy boldogság,
hadd várja őket boldogság!
Szerelmes pár, boldogság vár!

VÉGE


Nagyjából kétéves örömteli munka fekszik ebben a fordításban.
Bellini zenéjére fordítani nehéz feladat; gyakran oly szabadon, hajlékonyan kezeli a szöveget, hogy nehéz követni.
Elvira "Ah, sento, o mio bel angelo" kezdetű  ariosójához sajnos nem sikerült kottát szereznem, így nem került bele a szövegbe. Talán egyszer az is meglesz.

2012. május 11., péntek

Credeasi, misera! - Vétettem ellene!

Lassan-lassan elkészül a Puritánok-fordításom. Remélem, nem "vétettem ellene".
Részlet a III. felvonás, zárójelenetéből.



ARTHUR
Vétettem ellene,
elhitte rólam!
Bűn nélkül hoztam
rá gyötrő kínt.
Már bármi sorscsapást
elszántan várok,
s melletted állok,
ha végső órám int.

ELVIRA
Mily’ gyászos hangzatok
ráznak fel engem?!
Elkínzott lelkem,
ébredj már; ím:
én voltam szívtelen,
ki vesztébe löktem;
légyen most férjem,
hogy jő a végső kín!
ARTHUR
Bűn nélkül hoztam
rád gyötrő kínt.
Nagy kínt!
Rám bármi várjon,
én bátran állom,
ha végső órám int.
RICHARD
Jaj, gyászos hangzatok
vádolva szólnak, bűnöm vádol,
és szívhez szól.
Én voltam vétkes,
önvád így szól:
bánom már!
Bánom már!
GEORGE
Bús, gyászos hangok
lelkemben zsongnak,
kínpadra vonnak;
oly fájón szól!
Már nincs több könnyem,
úgy fáj, úgy szívbe markol,
bárhogy fáj, úgy szívbe markol.
NŐK
Mily gyászos, bús hangok,
mik szólnak itt benn!
Szívünkhöz szól, szívünkhöz szól.
Könnyek közt állunk itt,
bízunk csak abban, hogy
Isten majd szánva néz le ránk.
FÉRFIAK
Mily gyászos hangok!
Vádolva szólnak,
itt benn, szívünkhöz szól.
Bölcs Isten, rettentő
bosszúdban sújts most rá,
bűnéért büntesd őt meg jól!
KATONÁK
Zord, gyászos hangok
vádolva szólnak.
Így van jól, szívünkből szól.
Így lesz jól, bölcs isten, ő szól,
bűnt meg nem szán, nem szán.

(A türelmetlen puritánok George-hoz és Richard-hoz fordulnak suttogva.)
FÉRFIAK, KATONÁK
Még mit várunk, ha bosszút állunk?

ELVIRA
(Arthurhoz közeledik)
Ó, Arthur!

ARTHUR
Elvira, szívem!   

ELVIRA
(megöleli)
Arthur! Hisz’ élned kell, Arthur!

ARTHUR
Lásd, küzdök érted!

ELVIRA
(sírva)
Bocsáss meg, kérlek!
Csak én hibáztam, hadd haljak érted!

ARTHUR
Átölellek.

ELVIRA
Én szerelmem!

ARTHUR
Áldjon Isten!

ELVIRA
Áldjon Isten!

RICHARD, GEORGE, NŐK
Gyűlölség zeng minden szóból,
nékünk Isten békét rendelt!
Néktek Isten békét rendelt,
néktek Isten békét rendelt!
Gyűlölség zeng minden szóból,
nékünk Isten békét rendelt,
ám itt izzó gyűlölség zeng minden szóból,
Isten több irgalmat vár!
FÉRFIAK, KATONÁK
Isten, szívünk néked hódol,
tőlünk várod, tartsunk rendet.
Azt ki vét törvényed ellen
kardunk sújtsa porba most,
mert Isten, szívünk néked hódol,
tőlünk várod, tartsunk rendet,
azt, ki vétett minden égi törvény ellen,
kardunk sújtja, így van jól!
ARTHUR
(A puritánokhoz fordulva mély felháborodással)
Csillapodjatok le! Hátrébb!

Pribékek! Pribékek!

Látjátok, reszket;
látjátok, sóhajt!
Tán nincsen szívetek?
Szánjátok hát!
Egyetlen percet,
csak míg véle szólnék;
aztán a hóhért
nem bánom már!

RICHARD, GEORGE
Hagyjátok!
FÉRFIAK, KATONÁK
Csak bosszút!

ARTHUR
Látjátok: reszket;
látjátok: sóhajt.
Tán nincsen szívetek?
Szánjátok hát!
Egyetlen percet,
míg véle szólnék,
aztán a hóhért
sem bánom már,
hadd sújtson rám!
ELVIRA
Ó, jaj, Arthur, hogyha elhagysz,
véled együtt haljak már!
RICHARD, GEORGE
Hagyjátok őt!
Isten irgalmat vár.
Hagyjátok, hagyjátok őt,
Isten irgalmat vár!
Kérlek, szánd meg!
FÉRFIAK, KATONÁK
Csak bosszút
kér az Isten, tudjuk jól.
Csak bosszút, csak bosszút
kér az Isten, tudjuk jól.
Nincs mit várni.
NŐK
Fent az ég irgalmat vár!
Ott fent az ég irgalmat vár!
Őket szánd meg!