2011. december 13., kedd

A Magyar Operaénekesek Egyesületének kiáltványa

A hírekben olvasván a kiváltó okokat, sajnos e mellett nem lehet szó nélkül elmenni:


A Magyar Operaénekesek Egyesületének kiáltványa 

Kritikus időket él Európa, nemzetünk és a művésztársadalom. Most, amikor a fenntartható fejlődés manővereinek hálójában a mindennapi lét fenntartásának erkölcsi és emberi kérdései maradnak megválaszolatlanul, minden művészi alkotóközösségnek meg kell szólalni. A válság oka a pénztelenség. A pénztelenség oka pedig a válság. Lehet, hogy mégis nyereségesek döntenek életünk fölött? A kultúra, művészet, az oktatás és az egészségügy az intenzív osztályra került, de ott is csak addig élhet amíg vagyont és kényelmet nem veszélyeztet. Létező az lesz, akinek létezése kifizetődik. A Magyar Operaénekesek Egyesülete felszólítja tagságát, az Operaházban alkalmazottként, és hazai vendégművészként közreműködő énekeseket, illetve az alkotóművészi közösségeket, hogy emeljék fel szavukat az ember művelésére és gyógyítására szentelt intézmények elsorvasztása ellen. A Magyar Operaénekesek Egyesülete leszögezi, hogy a Magyar Állami Operaháznak a kárpát-medencei magyarság első számú dalszínházának énekművészi közössége, példaértékű múltjával, tehetséggel betöltött jelenével és ígéretes utánpótlásával együtt a magyar nemzet kulturális közkincsét képezi. Mindaz aki eme vagyon szétszórását, a társulat felszámolását, művészi műhelyeinek lebontását tervezi, illetve ennek végrehajtásában segédkezik, súlyos bűnt követ el, és lelkiismereti felelősséggel tartozik önmaga és embertársai előtt. A Magyar Operaénekesek Egyesülete kijelenti, hogy a Magyar Állami Operaház énekeseinek elsőrendű felelőssége van a magyar operajátszás jelenének és jövőjének mindenkori, naprakész meghatározásában. Kérjük a Magyar Állami Operaház vezetését, hogy befolyását latba vetve, megbízatásával élve minden erejével óvja meg a társulatot az egzisztenciális ellehetetlenülés, és az emberi méltánytalanság mindennemű formájától, és kezdjen alkotó, megoldáskereső párbeszédet a Magyar Operaénekesek Egyesületének választott képviseletével a magyar operajátszás országos helyzetéről és jövőjéről. 

Köszönettel: 
a Magyar Operaénekesek Egyesülete elnöksége 



Az Országos Sajtószolgálattól átvéve

Attila, az elpusztíthatatlan

A YouTube számtalan csodája között akadtam rá erre a ritkaságra, Verdi Attilájának 1972-es margitszigeti előadásának felvételére. Nemcsak a karmester, Lamberto Gardelli, a fiatal Marton Éva és az ifjú Gregor József miatt érdekes ez a felvétel. Itt még "B" nélkül énekel a pályakezdő Nagy János egy kis szerepet, színpadon láthatók-hallhatók Kónya Lajos és Bódy József, s a hatalmas színpad -a manapság törpévé nyomorított, vastraverzes, kellemetlen megjelenéshez képest - még fáktól ölelt óriási játéktérként pompázik sok-sok szereplővel, lovakkal, hatalmas díszletelemekkel...
És van még egy külön érdekessége ennek az előadásnak, ami csak az utolsó percekben derülne ki, de én már most lelövöm a poént: a mi Attilánk nem hal meg a darab végén! Se orrvérzés, se méreg nem viszi sírba, de még csak Odabella pengéje sem döfi át, ahogyan az az eredeti darabban meg vagyon írva. Sőt! Attila az, aki kardját indulatosan Odabella ágyékának szegzi, s ettől a nő döbbenten hanyatlik a földre. Hunniában mégsem ölheti meg egy kezdő énekesnő a világhódító hadvezért! Még a pártállami idők kellős közepén sem...



A szöveg nyersfordítása

2011. október 17., hétfő

Verdi – Solera: JOHANNA ARC-ból (nyers)

JOHANNA ARC-BÓL

avagy

AZ ORLEANS-i SZŰZ LEÁNY

(GIOVANNA D’ARCO)

Opera három felvonásban, prológussal

Szövegét írta:
Temistocle Solera

Zenéjét szerezte:
Giuseppe Verdi

SZEREPLŐK:

VII. KÁROLY
 francia király………. …………….tenor

JOHANNA
 Jakab lánya……………………….szoprán

JAKAB
 pásztor Domremy-ben……............bariton

DELIL
 a király tisztje……………………..tenor

TALBOT
az angol seregek főparancsnoka…..basszus

királyi tisztviselők, polgárok, Reims népe, francia és angol katonák, mennyei lelkek kara, gonosz szellemek kara, országnagyok, heroldok, apródok, leánykák, marsallok, küldöttek, lovagok és dámák, a magisztrátus tagjai, alabárdosok, díszőrség

Ősbemutató: 1845. február 28., Milánó






PROLÓGUS

ELSŐ JELENET

Nagy átrium Domremy-ben, melyből a királyi lakosztályokba lehet jutni.

Városi férfiak és asszonyok, néhány királyi hivatalnok.

POLGÁROK
Mit reméljünk?

TISZTVISELŐK
Magatok is látjátok, míg Károly
visszaretten az ősök trónusától,
a barbár latrok mérhetetlen hordája
dúlja e nyomorúságos földet.

POLGÁROK
 S Orleans?

TISZTVISELŐK
Még a hívek kezén…
De hamarosan az éhhalál lesz sorsa…

MINDNYÁJAN
Átkozott mind, ki gonosz szándékkal
semmibe veszi az Isten által kijelölt határokat!
Egy napon talán, ah, ismét átlépvén a határt,
keserülni fogják hitvány bűnüket…
Ah! Mi is más vidékek után áhítoztunk;
íme, Isten megfizetett érte!

MÁSODIK JELENET

Delil, Károly, előbbiek

DELIL
A király!

POLGÁROK
Szép orcáján
mi fájdalom!

TISZTVISELŐK
Oly fiatal, s boldogtalan!

KÁROLY
Barátim, jertek közelébb! Utolsó
parancsa ez immár a királynak.

DELIL
Ah, ne mondj ilyest!

KÁROLY
Tüstént eredjetek az orleans-i hívekhez,
ne folyjék tovább a vér,
mely visszahull fejemre!
Nyugodjanak a fegyverek,
és ősi trónusomat
foglalja el az angol király…
Mindenkit föloldok a hűségeskü alól.

MINDNYÁJAN
Mit hallok!

KÁROLY
Az imént térdre hullva
hőn fohászkodék, hogy – ha az égi akarat
ily büntetést mér a gyalázatos bűnökért, –
ostorával csak reám sújtson!

MINDNYÁJAN
Jóságos király!

KÁROLY
Ösmeretlen érzés
járta át ereimet…
Édes kábulat szállott rám,
s isteni álomkép kápráztatott el.

Mintha egy tölgyfa alatt
pihentettem vón’ bús homlokomat,
midőn az erdő közepén
fölragyogott a Szűz festett képe…
Parancsszó szálla onnan felém
szólván: „Kelj föl, ó, király!
Sisakot és kardot helyezz
e képnek tövébe!”

POLGÁROK
Ily föstött képmás és hason hely
van itt felénk!

KÁROLY
(elragadtatásban)
Szavaidat, ó, Szűzanyám,
alázatosan imádja Károly,
s koronámat ezután
képmásoddal fogom díszítni…
Ám szárítsd fel a vért,
hol a szenved a hon,
és enyhítsd az ellenség csapásait
e francia földön!

MINDNYÁJAN
Ki képes visszatartani könnyeit
ily könyörületes fájdalom előtt?

KÁROLY
(A polgárokhoz)
Van tehát efféle hely erre,
azt mondátok?

POLGÁROK
A szörnyűséges rengetegben.

KÁROLY
A Szűz elé járulok
még az éj beállta előtt…
Jer, Delil!

POLGÁROK
Hallgassatok ide
egy pillanatra, megálljatok!
Borzalmak helye az!
Halál leskel ott…

KÁROLY és TISZTVISELŐK
Beszéljetek!

POLGÁROK
Mikor a bágyadt harangok
búcsúztatják a múló napot,
és az esthajnalcsillag lassan
felkúszik a néma mennyboltra,
a szörnyűséges rengetegben
mindig förgeteg tombol;
borzasztó villámok és mennydörgés közepette
a démonok gyülekeznek ottan,
a bűbájosokkal és a boszorkányokkal
tartanak gyűlést és szövetkeznek ott,
és mérges italokkal
csillapítják bűneiket…
Jaj annak, ki tudatlanul
meglepi őket a bűnös ünnepségen!
Nem látja meg többé a napot,
ha meg nem adja magát az ördögnek!

KÁROLY
Hol az Irgalmas Szűz,
nem lehet ott a Pokol gyülekezete!
Eredjetek! Hamarost egymagam
teljesítem ott fogadalmamat.

MINDNYÁJAN
Ó, király!

KÁROLY
Ezennel
elvetem e nevet magamtól! Eresszetek! Így akarom!

Végzetes teher, kínszenvedés
az én fejemnek a korona.
Miért nem élvezhetem én is
a szabadság levegőjét?
Békesség, te, ki a legínségesebbekkel
is bőkezűen bánsz,
küldj felém egy barátságos fénysugarat,
jöjj; nem vagyok többé király!

MIND
Egek! Add, hogy a sötét gondolatokból
ismét magára találjon!
Folyton híven és hallgatagon
követendjük a királyt.

(Károly int nekik, és távozik; mindenki elhagyja az udvart – különböző irányban.)

HARMADIK JELENET

Erdő.
Jobbra kis meredély kicsiny kápolnával, melyet időnként távoli villámlás fénye világít meg.
Balra elöl tölgyfa magasodik tövénél kőből készült ülőalkalmatosság. Hátul egy barlang tátong.
Viharos, fekete ég. A közelből imádságra hívó lélekharang szava szól.

Jakab egyedül, majd Johanna

JAKAB
Hideg és rettegés rohan meg.
Ám e rémes helyen
fogok őrködni! Mint izzó rögeszme,
folyton zaklatja lelkem
e végzetes gondolat.
(Johanna feltűnik a dombtetőn, és letérdel a kápolna előtt.)
Tán nem ez
a pokoli gyűlések szent tölgye?
S nem itt, nem e helyt
alszik ő gyakorta viharos éjszakákon? Jaj, tán
megtévedett itt… elbukott… Legyőzte lelkét
a nagy ellenség! Rettentő gondolat!
Nagy ég, adj erőt, hogy fölfedjem az igazságot!

(Jakab belép a barlangba.)

NEGYEDIK JELENET

Johanna magányosan érkezik a dombról

JOHANNA
Ó, jól illik e borús égbolt
az elnyomott franciahon
nyomorúságos szenvedéseihez! Miért öltött lelkem
ily puhány külsőt,
e lélek, mely sebes vággyal szállna
a harcmezőkre? De tán a sodronying,
a kard és a sisak
túlontúl nehéz lenne nekem…
Túl sokat kérek tőled, világ reménysége!

Hajnalonta és esténként mindig
innen küldöm hozzád fohászomat,
itt pihenek éjszaka,
s téged látlak álmomban.
Olyankor mindig megnyílik irgalmas szíved
nekem, méltatlannak...
Ó, bárcsak egy napon ajándékoznál nékem
egy kardot és egy sisakot!
(A kőhöz megy leülni.)
Ám… fáradt pilláimat… legyőzi az álom…
Királynő, bocsáss meg képtelen kívánságomért…
és áldj meg engem!
(Elalszik.)

ÖTÖDIK JELENET

Károly a dombon, előbbi

KÁROLY
Talán megijedtél,
Károly? Vagy a bűvölettől
reszket minden porcikád?
Ismét látomás tárul elém, ez itt a szent erdő,
melyet álmomban láttam…
Íme, térdet hajtok hódolattal, jámborul.

(Lehelyezi a páncélsisakot és a kardot, majd térdre borulva imádkozik. Ezenközben Johanna a következőket hallja önnön lelkében:)

GONOSZ SZELLEMEK KARA:
Szép vagy,
szép vagy!
Mit csinálsz,
te bolond lány?
Ha a szerelem
elveszíti virágát,
gyorsan elpusztul,
s nincs tovább.
Kelj föl, s lásd:
utánad sóhajtozik
a mámoros
ifjúság!
Ó, leányka,
vigasztalódj:
csak bolondság
Belzebub!
Aki fölött
már eljárt az idő,
csak az dicséri neked
az erényességet.
Szép vagy,
szép vagy!
Mit csinálsz,
te bolond lány?

(A felhők hirtelen szétoszlanak, és az erdő derűsen felragyog a holdfényben. Felhangzik a:)

MENNYEI KAR
Kellj fel! Az égiek meghallgatták
fennkölt óhajodat.
Franciahon általad nyeri el szabadságát,
ím, itt a sisak és a penge!
Vedd hát, ó, kiválasztott lélek,
légy az Úr hírnöke!
De jaj neked, ha földi szenvedélyt
fogadsz szívedbe!

(Johanna talpra szökken. Szeme lángol, egész viselkedését elragadtatás hatja át.)

JOHANNA
Készen állok!

KÁROLY
(A dombról jőve)
Mily hang!

JOHANNA
Könyörgésed feljutott
az Örökkévalóhoz, ó, Károly király!
(Felszalad a kápolnához, majd visszatér a sisakkal és a karddal.)

KÁROLY
Ki vagy te? Való vagy káprázat?

JOHANNA
Harcos vagyok, aki győzelemre hív téged…
Ó, hűséges Orleans, ne csüggedj,
(prófétikus tartással)
Van már kardom és sisakom;
britannok hullái felett száll
nemsoká a frank harcosok zászlaja!

KÁROLY
Minő csoda! Villámló szavaidtól,
ó, leányka, magam is lángra gyúlok!

JOHANNA
Jöjj a harcmezőre, én vezetlek téged.
Jaj neked, halandó, ha elhagy hited!

KÁROLY
Pillantásodban isteni láng világol…
Szólj, parancsolj alattvalódnak!

HATODIK JELENET

Jakab a barlang bejáratánál, alig láthatóan, előbbiek

JAKAB
A király!

JOHANNA
(Irgalmas Szűzanyám,
reád bízom az egyszerű viskót,
elaggott atyámat,
az ártatlan juhakolt,
míg vissza nem térek,
hogy dicshimnuszokat zengjek hozzád.)
KÁROLY
(Nem múlandó látomány,
mit látok, s érzékelek itt;
egy angyal előtt állok,
isteni jelenést figyelve…
Legyőzött az szívdobogás,
mi eddig ösmeretlen volt előttem.)
JAKAB
(Igen! Széjjelszakadt
a borzasztó kétség fátyla…
Ó, szórd rám villámaidat,
s porlassz hamuvá, nagy ég!
A király iránti bolond szeretete végett
átadta magát az ördögöknek!)

JOHANNA
Most a haza legyen egyetlen gondolatom.
Ó, Károly, jöjj harcolni vélem!
KÁROLY
Igen, követlek, átszellemült harcos…
Egész lelkem ragyog a hittől!
JAKAB
Megállj! Jaj, mindhiába! A gyalázat útján
atyád haragja súlyosul rád!

(Johanna és Károly elsietnek,
Jakab megpróbálja követni őket, ám földre rogy a fájdalomtól.)

ELSŐ FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Elhagyatott sziklás környék, a háttérben Reims falai emelkednek. Itt-ott angol katonák kisebb-nagyobb csoportjai. Síró asszonyok a halottak mellett, istápolók a sebesülteknél.

katonák, asszonyok, Talbot

KATONÁK (1)
Otthonunkba! Haza! Vezérem, mire vársz?

KATONÁK (2)
Otthonunkba! Haza!

TALBOT
Bűnös kiáltást hallok.

KATONÁK
Orleans oda, oda a daliák,
használjuk ki az időt, mi franciaföldön jut nekünk!

TALBOT
Hajh, száz diadal vált semmivé egyetlen nap alatt.
Ki moshatja le ekkora gyalázat szégyenét?

KATONÁK
Ó, vezér, te mindig megcsodálhattál minket,
bátor szívvel száguldottunk csatázva,
kacagva az döndülő ágyúk fényében,
szívünk felderült, ha karunk kardot fogott…
De egy fúriával szemben, ki a poklot nyitja meg,
mit használ a harcban rettenthetetlen elszántság?
De a fegyveres ördögök csapatai ellen
mit ér az ember hősiessége?

TALBOT
Végzetes kísértetek, mik életre keltek, testet öltöttek,
és hitvány félelemmel gyötrik elménket.

MÁSODIK JELENET

Jakab jön; haja zilált, minden mozdulata elméje zavarodottságát mutatja; előbbiek.

JAKAB
Ez a bűnös nőszemély, ki benneteket zaklat,
rabotok lész.

TALBOT
Ki vagy te?

JAKAB
Az, aki meg tudja tenni…

KATONÁK
A miénk lesz?

JAKAB
Még az est leszállta előtt.
Megesküszöm rá, egy feltétellel.

KATONÁK? TALBOT
Mondd, mondd! Máris teljesül!

JAKAB
Francia vagyok, ám szívemben
a hazánál is előbbre valón a becsület,
megesküvék, ha valaki bemocskolja azt,
meghalok vagy megtorlom!
Ím, megőszült fejemet
Károly szégyennel borította most…
A becstelen frank ellen
mellettetek akarok harcolni.
KATONÁK
Ki lehet ő? Mily tűz lángol
határozott szavaiban!

TALBOT
Gyere! A harctól védett helyen
áll még sátrunk!

KÓRUS
Égő máglyát emelünk ott,
mely elemészti az aljas némbert!

JAKAB
Ó, Johanna…!

KAR
Pilládat könny futja el…
Mily fájdalom…

JAKAB
Egy leány emlékére,
ki elárulta atyját.

Tudom, hogy az eredendő bűn miatt
kell a gyötrelmek útját járnunk,
tudom, hogy a nyomorultak előtt
egy  tisztább, szebb világ fog megnyílni…
Ám az atya könnye
tűnjék el a mély sárban!
Bár gyönge a test, a lélek
minden fájdalomnál erősebb!

KAR
Nemes agg, igyekezz,
mindnyájunk szíve lángra gyúlt!
Jer, töltsd ki bosszúdat
a hitvány csábítón!

(A katonák követik Talbotot és az öregembert.)

HARMADIK JELENET

A reims-i királyi udvar kertje.
Johanna egyedül. Sisakban, karddal ékesen, de női ruhában.

Johanna

JOHANNA
Itt! Itt, hol a szabad ég is
tágasabb, és a lég is tisztább!
Az ünneplő udvarban
elmém összezavarodott.
Ereimben szorongó érzés lüktet,
mi félelmesen kérdőre von.
Terhemre volt az ünneplés... Ó! Hát nem ért véget
a küldetésem?
Nem szabadult föl a francia föld?
Mire keresek még itt? Ki tart vissza?

Óh, jövőlátó erdő,
óh, apám, óh, te kunyhó,
egyszerű gúnyájában
Johanna visszatér hozzátok!
Óh, adjátok vissza a nyugalmat,
mit lelkem most nem érez.

Határoztam…

NEGYEDIK JELENET

Belép Károly. Johanna

KÁROLY
E pillanatokban
csak így otthagyod a királyt?
Mindenki azt kérdi, mi történhetett.
Az udvar csak rád vár, téged akar látni.

JOHANNA
Az Úr, ki ide vezérelt,
most visszarendel szeretteimhez.

KÁROLY
(hevesen)
Nem, ne mondd ezt! Leborulok eléd…

JOHANNA
(Nagy ég!) Kelj fel!

KÁROLY
Meggyőztelek?

JOHANNA
Már eldöntetett.
(Indul.)

KÁROLY
Azt a pengét
kell elébb megforgatnod bennem!

Te kegyetlen, hát azért ajándékoztad
Károlynak a dicsőséget, a trónt,
hogy számára a legégetőbb kínokat tartogasd,
hogy megsebezd a szíve mélyén?
Attól a naptól kezdve, mikor feltűntél előttem,
határtalan szerelemmel szerettelek.

JOHANNA
(megindultan)
Ó, irgalom! Nem vagyok többé
Mária kiválasztottja;
az érzelmek édes hangja ellen
gyönge szívem az egyetlen vértem.
Ó, tisztelj engem, mint először,
hogy mérged át ne járhasson!

KÁROLY
Hiszen a szerelem szent és tiszta…

JOHANNA
Ah, hallgass, hallgass!
(Arcát tenyerébe temeti.)

KÁROLY
Az Istenre esküszöm;
csak lelkedet engedd át nekem,
s az elég lesz izzó szenvedélyemnek!

JOHANNA
A tudatom… elhágy…
Jaj! Elveszítem…

KÁROLY
Ó, engedj meg, engedj!

JOHANNA
Irgalom, Károly!

KÁROLY
Én, életem,
én kérek irgalmat tőled!

JOHANNA
Szeretlek! Igen, szeretlek!

KÁROLY
Ó, e szavak…!

JOHANNA, KÁROLY
Ki boldogabb? Ó, szerelem!

MENNYEI KAR
Jaj neked, ha földi szenvedélyt
fogadsz szívedbe!

(Csupán Johanna lelkében szólalnak meg az intő szavak; 
kivonja magát Károly öleléséből.
Rémült és reszket.)

KÁROLY
Visszahőkölsz és megremegsz… mi tűnt elébed?
Nézz rám, nézz rám! Senki nem fenyeget…
Mit téssz? Mit suttogsz tűnő szellemekről?
Ó, szűzleány, Károly karjaiban vagy.
A lég tiszta, a mennybolt ragyogó,
akárcsak hívségünk leple.

JOHANNA
Ők voltak azok! Az angyalok! Nem láttad őket?
Hagyj, eressz engem, átkozott vagyok!
A sötétből mily zord és roskatag
kísértet tűnik fel; rám mutatva, engem várva?
Halj meg, óh, szentségtörő! – Mily hang, óh, Istenem!
Atyám az. Mit akar tőlem?!

KÁROLY
(látva, hogy emberek közelednek)
Hallgass!

ÖTÖDIK JELENET

Delil jön egy zászlóval, királyi tisztviselők, előbbiek

TISZTVISELŐK
Az út megtelt
hű alattvalóiddal;
Károly, a nagyurak
és a papok csak rád várnak:
ma a nép előtt
királyt koronáz a francia hon.
Te menj előtte, ó, szűz;
íme a lobogód!

(Delil átadja a zászlót;
Johanna gépiesen átveszi.)

JOHANNA
(Az enyém volt!)

TISZTVISELŐK, DELIL
(Milyen gondolat zavarja
az isteni hírnököt??)

KÁROLY
Menjetek! Kezdődjék a nagy szertartás;
ő vélem lesz!

(Delil és a tisztviselők távoznak.)

HATODIK JELENET

Károly és Johanna

KÁROLY
Jöjj a templomba, s vigasztalódj
a boldog kiáltások között!
Csak te koronázhatsz meg engem
az Úr színe előtt.
Ám a legragyogóbb ékkő,
ám a leg mosolygóbb öröm,
mint a nap a bolygók között,
Johanna, a mi szerelmünk lesz!

JOHANNA
Ó, miért is nem adtam ki
tisztátalan lelkemet a harcmezőn?
Ki vezet el ismeretlen földre,
hol elrejthetem szégyenemet?
Ám, ha a vétkes lélek számára
a könny és a boldogtalanság ér valamit,
éltem minden napja
a fájdalmak napja legyen!

(Johanna lelkében felzeng a:)

GONOSZ SZELLEMEK KARA
Győzelem, győzelem! Magasztaljuk a Sátánt,
a kiáltások nyomják el az örök kárhozatot!

JOHANNA
Ah!

KÁROLY
Mit téssz?

GONOSZ SZELLEMEK
Nézzétek e falusi lány együgyűségét,
aki az ég hírnöke, akit tisztának mondanak!

KÁROLY
Mi téssz? Mit suttogsz?

GONOSZ SZELLEMEK
De nem Éva sarjadéka vagy te is, gőgös leány?
A miénk lettél immár!

JOHANNA
Elkárhoztam!

GONOSZ SZELLEMEK
Elő a barlangokból, ne törődjünk a számkivetéssel,
törjünk a magasba szégyenletes kiáltásokkal;
Dobokat, csörgőket a karmaink közé,
táncoljunk, táncoljuk a pokol körtáncát!
Nem soká a Sátán is eljön a mulatságra,
a kis nőcske a miénk, a kis nőcske a miénk!

KÁROLY
Jöjj a templomba, stb.

JOHANNA
Életem minden napja… stb.

(Károly kezét nyújtja Johannának, s magával vonja őt.)

MÁSODIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Tér Reims-ben.
Jobbra elöl a Szent Dénesnek szentelt katedrális. Hatalmas embertömeg.

KÓRUS
Ki jő hozzánk a mennyekből
letörni láncainkat?
Éljen a csodás szűz,
ki legyőzte Angliát!
Akárcsak a magasztos esemény,
midőn az ember megváltatott,
legyen szent a nap, melyen egy nép
a sárból fölemelkedett.

A néptömeg érkezik a két oszlopban álló katonák sorfalától kettéosztva. 
Az ének elhallgat, kezdődik a zene, melyet időről-időre 
meg-megszakítanak az éljenkiáltások és az ujjongás; 
aztán érkeznek a fehérbe öltözött lányok, kezükben ágakkal, 
majd heroldok, utánuk az alabárdosok. 
Ezek után apródok következnek, majd a tógát viselő magisztrátus, 
a marsallok marsallbotokkal, utánuk az országnagyok hozzák 
a kardot, a jogart, az országalmát, a koronát, a palástot 
és az Igazság pálcáját, lovagok és dámák rendi viseletükben, 
küldöttek és az útra virágot szóró leánykák; 
végezetül Johanna a lobogóval és – harangzúgás és ágyú-sortűz 
hangjai közepette –, bárók által hordozott baldachin alatt 
a király. 
A felvonulók sorát udvaroncok, szolgák és katonák zárják. 
Belépnek a templomba, a zene elhallgat, mindenütt csend.

MÁSODIK JELENET

Jakab egyedül

JAKAB
Itt van a hely és a pillanat!
Most megszűnök itt
atyának lenni, s a megfeszített istenfia
villámává változom.
Áldassék, áldassék ő, aki számonkérő bosszúja
kijelölt napjától
megkímélte a boldogtalan, hívő aggot!

Az aggastyánnak leánya volt egyetlen reménye…
Neki kellett vón’ lezárnia szemeit…
És most reá – kegyetlen gyötrelem! –
vádat emelni én magam jövök.
A szégyen és a fájdalom
áldozatát ajánlom fel az Úrnak…
Ó, bárcsak, bárcsak megmenekülne
e szerencsétlen lány az örök kárhozattól!

(A templomban megszólalnak a harsonák, s a következő himnusz csendül fel.)

KÓRUS
(a templomból)
Téged, Isten, magasztalunk, dicsőségedet valljuk,
mennyei seregeknek hatalmas Ura;
amíg lelkünk gondolni, ajakunk dalolni tud,
alázatos szívvel fohászkodunk tehozzád, ó, Atyánk!
Hozsánna néked, ki legyőzted a halált,
s megnyitod a megváltottak előtt Sionnak kapuit!

JAKAB
Vége a szertartásnak.  Az isteni énekeknek
hogyan is lehetett ő részese? A szent helyen
nem járta át a rettegés? Ám jő az ünnepi menet,
és ő halad az élén… Lelkének zavara,
ó, mennyire
meglátszik arcán!

HARMADIK JELENET

Johanna zaklatottan kilép, őt a megkoronázott Károly, az udvartartás és a nép követi. Jakab elvegyül a tömegben.

Johanna, Károly, Jakab

KÁROLY
Ne szökj el, leánykám!
Hiába próbálod kivonni magadat
királyod s néped megérdemelt hódolatából
Ó, emberek, vélem együtt ünnepeljétek
őt, aki megváltott minket!
Én borulok eléd elsőként,
mennyek küldötte.

MINDENKI
Éljen Johanna!
Éljen a mi megmentőnk!

KÁROLY
Két pátrónusa van immár
a Franciahonnak.
A nagy Dénesnek
atyáink emléket állítottanak,
kövessük példájukat…
Isteni lányka, neked is templomod lesz!

JAKAB
A gyalázatot, ó, akadályozd meg, Isten!
(előretörve)
Kinek a lába elé borulsz te?!

KÁROLY
Mily vakmerőség!

JOHANNA
(döbbenten)
Az apám!

KÁROLY
Az apja!

JAKAB
Hallgass meg, óh, király!

Az ég küldött ide engem sietve
a nép színe elé;
atyai szívem és ősz fejem
adják szavaim hitelét.
Jól ismered az erdőt,
ahol ő feltűnt előtted…
ott tagadta meg a hitét
ez a szerencsétlen lány,
megnyitva szívét a kevélységnek,
a hitvány földi szerelemért,
magát az örök gyötrelemnek adva
lepaktált az ördögökkel.

Te elárult király, most emelj templomot!

KÓRUS
Borzasztó!

KÁROLY
Mit nem beszélt?!

KÁROLY
(Nem. Angyali külső, nem lehet egy bukott lélek
köntöse, melytől Isten irtózik.
Mily nagy veszélyben van szerencsétlen lány!
Nagy ég, adj nekünk tanácsot!)
JAKAB
(Közel a befejezéshez, tartsd magadat, ó, szívem…
csillapodjatok atyai érzéseim!
Csak, ha idelenn megbűnhődik a nyomorult leány,
bűnös lelke úgy juthat a mennybe.)
JOHANNA
(A keserű poharat engedelmesen kiiszom,
sem egy sóhaj, sem panaszszó nem hagyja el ajkam
ez legyen lelkemnek megtisztítója!
Legyen meg az ég szentséges akarata!)
KÓRUS
(Megfagyni érzem csontjaimat…
Mintha villám sújtaná lelkemet…
Micsoda rettentő titokra derült most fény!
Igazat beszél-e, mutasd meg nekünk, nagy ég!)

KÁROLY
(Johannához)
Védekezz!

KÓRUS
Elsápad és hallgat.

KÁROLY
Mik a bizonyítékaid, óh, vakmerő aggastyán?

JAKAB
(Kézen fogja a lányát.)
Mondd csak, a győzelmes Isten nevére,
nem vagy szentségtörő?

(Teljes csend)

KÓRUS
Meg sem szólal… Elrejti arcát!

KÁROLY
(Johannához)
Beszélj, és mindenki hinni fog neked!

JAKAB
Mondd, rokonjaidnak lelkére:
nem vagy szentségtörő?

(Megint csend)

KÓRUS
(Elrémülten)
Nem válaszol! Nem válaszol!

KÁROLY
(hevesen)
Csak egy szót! (Óh, elvakult apa!)

JAKAB
Mondd, anyád lelkére,
nem vagy szentségtörő?

(Villámlás, mennydörgés, általános rémület.)

Íme! A menny vallott rád!

KÓRUS
Igen! A bűn bebizonyosodott!
Hallgat a gyalázatos… nem is tagadja…
El a boszorkánnyal! El a boszorkánnyal!

KÁROLY
Jaj, hallgattál! S ők elhitték…
Ám Károly megsegít!

JAKAB
(szigorúan a királyhoz)
Csupán az Úrnál a segítség.
Gyere, leány!

JOHANNA
Óh, atyám!
(Zokogásban tör ki, és apja karjaiba veti magát.)


JAKAB
A szentségtörés bűne
mindenkit rémülettel tölt el,
ám, te méltatlan lány, atyád felkínálja
lelked megváltásának lehetőségét.
Jöjj velem a végzetes helyre,
ott vár reád a lobogó máglya…
jöjj, félelem nélkül hágj fel rá,
akkor ismét lányom leszel.
JOHANNA
Elgyötört lelkemben
örök hang mennydörög;
ám tűnjék a bűn,
mossa tisztára a szenvedés!
A felébredt bűntudat
szivárványát már érzékelem…
Jöjjön hát az én keresztem,
szeretettel várom.
KÁROLY
Óh, állhatatlan, kegyetlen népség,
bűnöd visszahull rád!
A szerencsétlen lány mindig
drága és ártatlan marad az én szívemnek.
E királyi bíbor,
e korona mit ér,
ha legyőz és béklyóba ver
gyáván a nép dühe?
KÓRUS
Menekülj, ó, te átkozott nő,
hagyd el e falakat
mielőtt az ég haragjában
rémülettel árasztaná el a francia földet!
Mit fog mondani rólunk a történelem?
Ki adja eztán vissza dicsőségünket?
Gyalázatos, szégyentelen nő,
vidd a vitézségedet Angliába!

HARMADIK FELVONÁS

ELSŐ JELENET

Sziklaerőd belseje az angol táborban.
A harcmező fölött uralkodó toronyhoz lépcsősor vezet.
Johanna  – súlyos láncok között – elhagyatottan egy ülésen. Nem messze tőle máglya.
Öltözete, mint először; kard és sisak nélkül.


Johanna

KATONÁK (1.)
(Belső strázsák)
A franciák!

KATONÁK (2.)
A franciák!

KATONÁK (3.)
A franciák!
(minden kiáltást ágyúlövés követ)

JOHANNA
(magához térve)
Ó, milyen harci zaj
rezzent össze? Gyűlölve, láncok között
az ellenséges harcmezőn.
Ugyan mi vár rám? Egy máglya…
Erősödik a zaj… Ki nyitja meg nekem
e borzalmas hely kapuját?
Bárcsak a harcmezőkön száguldhatnék!
Ó, kegyetlen sors!

MÁSODIK JELENET

Johanna szembesül bezártságával, megdermed, majd lassanként, mintegy sugallatra, mozdulni kezd.
Belép Jakab, megáll és észrevétlenül figyeli a lányt.

Johanna, Jakab

JOHANNA
Íme! Merészen, bömbölve
törnek már előre a hadak!
Összecsap kard a karddal…
Gyerünk! Bátran, bajnokaim!

JAKAB
Szerencsétlen! Még képzelődik!

JOHANNA
A király mint szélvihar forog.
Mi történik ott? Jaj, nekem!
Az angolok bekerítették a hőst!

JAKAB
Rá gondol!

JOHANNA
Irgalmas Isten,
hát elhagysz engemet?

JAKAB
Egek! Mit hallok?

JOHANNA
Tebenned bízva
megnyitom szívemet, mint hajdan!

Szerettem, ám egyetlen pillanat,
s megtisztultam én;
a te orcád kielégíti
minden vágyamat!
Nincs oly gondolatom, oly rezdülésem,
mely ne hozzád szállna.

JAKAB
Ártatlan és tiszta!
Istenhez könyörög.
Jaj, az éji sötétből
föltekint szemem!
E pillanatban, ó, te boldogtalan lány,
megtisztult elmém!

JOHANNA
(a hittől áthevülten fölkelve)
Te, aki a kiválasztott Saulnak
széttörted láncait,
törd össze most az enyéimet…

JAKAB
(odasiet és kiszabadítja)
Szabad vagy!
Bocsáss meg zokogó atyádnak!

JOHANNA
(apja karjaiba borulva)
Igaz lehet? Te vagy? Szívem
minden kínt elfeledett már!
Áldj meg engem, atyám!

JAKAB
(lánya fejére helyezve kezeit)
Az ég mosolyogjon rád örökkön!

JOHANNA
Most, atyám által megáldva,
a fájdalom által megtisztulva,
ismét az Isten választottja vagyok!
Visszatérek a háborús gondolatokhoz.
Senki, de senki nem látja meg újra
hazáját a megszállók közül!
A kardodat! A kardodat!
Hadd száguldjak vissza katonáimhoz!
JAKAB
Indulj! Visszanyerted immár bátorságodat,
övezzen újra a dicsőség,
a veszélyben lévő hazáért
indulj, térj vissza katonáihoz!
A győzelem szárnyain
bontsd ki újra lobogódat…
bár ne lenne hiában és későn,
hogy szemeim előtt felragyogott az igazság!

(Johanna kihúzza apja kardját, s elrohan; Jakab a toronyba mászva bámulja a csatateret.)


HARMADIK JELENET

Jakab

JAKAB
Íme! Száguld! Micsoda szerencse!
Felkapott egy fehér paripára! Ó, csoda!
Száz helyütt tűnik fel egy időben!
Már ki is mentette a királyt a tusából!
Az ellenség csapatai ziláltan visszahúzódnak.
Jaj! Minden porfelhőbe borul.
(Lejön a mellvédről.)

NEGYEDIK JELENET

Katonák és francia tisztek, Károly jönnek; Jakab

KÓRUS
Az erőd elesett.

KÁROLY
Az ég új csodával
mosolygott ránk. Másodjára
mentett meg engem ő,
ő, akit a nép dühe miatt
elvakulva elűztem.

JAKAB
(mutatva magát)
Engem, engem büntess meg!

KÁROLY
(ráismerve)
Óh, öreg,
megbocsátok neked. Üdvözlésemre sietve
így kiáltott az isteni lány: „Menj,
menj az erődbe, és védd meg atyámat!”

ÖTÖDIK JELENET

Delil érkezik; előbbiek

KÁROLY
Nos? Mi hírt hozol? Az angolok
küzdenek még?

DELIL
Szétverve már az ellen, de Johanna elesett!

(Általános csend. Jakab tenyerébe temeti ősz fejét. A király szomorúan néz övéire, lassanként előre jön, és mélységes fájdalommal megszólal.)

KÁROLY
Melyik hű barátom
döfne át kardjával?
Könyörögve kérlek benneteket…
Trónomat annak, ki megteszi!
Kegyetlenek, ily rettenetes életre
szánjátok hagyni királyotokat?
Ó, bár hitem is
elsorvadna lelkemben!

KÓRUS
Gyászos hang jár át mindent.

KÁROLY
(a szín felé)
Jaj, milyen látvány!

JAKAB
Ó, lányom!

HETEDIK, ZÁRÓ JELENET

A francia katonák a hadizászlókat óvatosan Johanna hordágyára helyezik.

Johanna, katonák, nép; előbbiek

KÓRUS
Hát nem olyan, mint egy pilláit
békésen álomra hajtó angyal?
Hamvas arcára
a mennyekből hull a fénysugár.
Szűzi testéből
tiszta illat árad.

JAKAB
Nagy Isten! Csöndet!
A halott sóhaja kél!

KÁROLY
Szemei kigyúlnak! Éled! Ó, csoda!
Legyőzte a halált!

(Johanna felemeli jobbját, és megmozdul, mintha földöntúli erő szállna belé.)

JOHANNA
Mi történt? Hol vagyok?

KÁROLY
Harcosaid között.

JAKAB
És vén atyád mellett…

JOHANNA
Ó! Nem vagyok
gyalázatos csaló!

KÁROLY
Egy angyal vagy te!

JAKAB
Ám a sűrű ködben
szemeim nem láttak.

JOHANNA
Ó, apám! Ó, királyom! Vitézeim!
Rátok ismerek! Itt a francia zászlók…
S az enyém hol van? Bárcsak visszavihetném a
mennyekbe, hűséges hírnökként.

KÁROLY
Tessék… De ne hagyj el minket!
(Átadja neki a lobogót.)

JOHANNA
(elragadtatásban)
Ó, az én lobogóm!

Megnyílik az ég… Alászáll a Jóságos,
ki beszélni szokott hozzám a dombról…
Rám mosolyog… utat mutat nekem…
mintha intene, hogy menjek véle…

JAKAB
Tedd kezedet fehér hajamra, ó, lányom,
és mosd le róla a vétket…
Nem sírok… fáradt lelkem
már csak a közeli halált várja.
KÁROLY
Ne hagy itt minket! Ó, élj, élj
Francia honért, atyádért, királyodért!
Ne hagyj itt minket, vagy add, hogy
a boldog kórusok közt véled szállhassak én is!

JOHANNA
Íme! Arany felhők emelnek…
Óh! Vértem szárnyakká változik…Ég veled, föld! Ég veled, halandó dics…!
Magasba szállok… már a Napban ragyogok!

KÓRUS
Ó, csoda! Hirtelen szokatlan fény
ragyogása terjed szét mindenütt…
Isten veled, ó, mennyei lány! Mint a haza öröksége
minden francia szívében élni fogsz.

MENNYEI KAR
Térj, térj a mennyekbe angyalszárnyon,
örömittas húgunk;
És az Úr, az Úr, aki magához szólít,
beborít határtalan palástjával!

GONOSZ SZELLEMEK KARA
A minket perzselő és gyötrő tűznél,
a kegyetlen éj sötétjénél
nagyobb kín nekünk egy lélek öröme,
nagyobb szenvedés nékünk a mennyek diadala!

(Johanna lehanyatlik; az égen hirtelen új csillag gyúl;
a katonák leeresztik a lobogókat, mindenki térdet hajt a dicső halott előtt.)


VÉGE

Csákovics Lajos nyersfordítása



















Csákovics Lajos nyersfordítása